Gyilkosok szabadlábon

Életfogytig

Az eset persze felvet pár kérdést. A felkelőkre lövetni bűn-e? Elégtételt jelent-e valakinek (az áldozatok hozzátartozóinak) a mostani, 20 évvel későbbi börtönbüntetés? Végül: etikus-e 80 éves öregembereket bezáratni? Ugyan csak 15 évet kaptak, azonban több mint valószínű, hogy sem Victor Athanasie Stănculescu, sem ezredestársa, a napokban 80. életévét betöltött Mihai Chiţac nem fogja megélni a szabadulását.

A helyzet nem egyedi, hiszen a kommunista rendszert leváltott országokban előbb-utóbb általában felmerül a kérdés, amely szerint a régi rend képviselői mennyire férnek meg az államban. A román „rendszerváltásról” komolyan elmondható, hogy „második vonal előre fuss” alapon rendeződtek át a viszonyok, így válhatott államfővé Ion Iliescu is.

Pufajkás Horn

Magyarországon általában a radikális jobboldalon vitatják a rendszerváltás megtörténtét, különösen 1994-től kezdve, amikor Horn Gyula hatalomra került. A vele kapcsolatos problémát nem is elsősorban MSZMP-s múltja jelentette, hanem a karhatalmista erőkben való hajdani szolgálat, amelyben Horn Gyula „vágott, lőtt mint a bolond” (Ribánszky Róbert Kádár János volt személyi titkárának visszaemlékezése szerint).

A forradalom vérbe fojtásához Magyarországon sokan úgy viszonyulnak, hogy nem kell vele foglalkozni, régen volt. Másik verzió, amely a forradalmat magát kérdőjelezi meg, ellenforradalomról, nyilasokról álmodozva, mint Havas Szófia. Másik interpretáció, amely szerint „na de a másik oldal kommunistája jó kommunista?”.

Románok elöl

A románok ebben már előttünk járnak, hogy legalább ebben a kérdésben sikerült közös álláspontra jutni. El tudjuk képzelni, amint Horn Gyulát (és még sokakat) börtönbe zárnak gyilkosságért?

Romániában persze nem fenékig tejfel az élet és a demokrácia „őszintesége”, azonban a temesvári vérengzés két emblematikus figuráját véglegesen sikerült kivonni a forgalomból, míg nálunk az emblematikus figurák is szabadon járnak.

A kései büntetés (már) nem a meggyilkoltak hozzátartozóinak lelki megnyugvását szolgálja, illetve szolgálná. 2008-ban alighanem már csak keveseknek lenne gyógyír a régi sebekre, azonban nem vitathatjuk azt, hogy vannak, akik nem felejtenek.

Nincs helye Havas Szófiának?

Stănculescu és Chiţac bebörtönzése inkább egy jelzés a társadalom felé, amely szerint a forradalom valóban forradalom volt, annak leverői pedig gyilkosok.

Mindez azt jelenti, hogy (legalábbis a hivatalos kommunikációban) a temesvári forradalom alatti vérontás nem hőstett, hanem bűncselekmény. A poszkommunista Ion Iliescu, volt államfő szerint például Stănculescu elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy megszabadult Románia a diktátortól – ennyi elég is?

Kísértetiesen hasonlít az érvelés az itthonira: Horn Gyula elévülhetetlen érdemeket szerzett külügyminiszterként lebontotta a műszaki határzárat, s megnyitotta az utat Magyarország előtt Európa felé – mondják sokan a baloldalon.

Relativizálás

A kérdéssel kapcsolatban nem kerülhetjük ki a szélsőjobb- és szélsőbaloldali terror relativizálását, melyben a baloldal legalább annyira hibás, mint a jobboldal radikálisabb része: a baloldal szemmel láthatóan hajlamosabb szemet hunyni a kommunista bűnök felett, a jobboldal pedig nem érti, hogy akkor mire fel a nagy felháborodás, ha találnak valahol egy 80-90 éves nyilast.

„Nem szabad, hogy az eltelt idő vagy a terhelt életkora elvakítson bennünket, pusztán az a tény, hogy valaki idős, nem kisebbíti az elkövetett bűnt” – mondta Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Központ igazgatója. Amennyiben ez így van, akkor annak vonatkoznia kell a kommunista bűnösökre is. Amennyiben pedig nincs így (mint Horn Gyula esetében), akkor pedig Magyarországnak nem kéne beleavatkoznia egy ausztrál állampolgár életébe bírósági idézésekkel és nemzetközi elfogató-paranccsal.

Ebben a helyzetben a legfontosabb, hogy jelöljünk ki egy utat magunknak, s ahhoz ragaszkodjunk. Talán a társadalom igazságérzete sem sérülne. Annyira.