Belföld

SZDSZ: akár sikeresnek is ítélhető

Igazi áttörést nem lehetett várni Gyurcsány Ferenc magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati találkozójától, ezért, ebből kiindulva, akár sikeresnek is értékelhető a megbeszélés, mert elkezdődött a párbeszéd - mondta Eörsi Mátyás az MTI-nek.

Az SZDSZ ügyvivője azt hangsúlyozta, hogy a résztvevők aláírtak egy négypontos nyilatkozatot és megállapodtak abban, hogy a későbbiekben is folytatódnak a találkozók.

Eörsi Mátyás fontosnak nevezte a nyilatkozatot, de hozzátette, hogy magyar szempontból az nem minden kérdésben kielégítő, és Magyarországon éppen ezért a szlovák demokraták támogatását kell megnyerni, hiszen a dunaszerdahelyi mérkőzésen történteket Szlovákia fogja kivizsgálni.

Az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke azt mondta, ha egy ország fontos intézményénél, mint például a szlovák rendőrségnél működési zavar támad, akkor a demokrácia fokmérője, hogy kivizsgálják az ügyet és a vizsgálat végeredményét nyilvánosságra hozzák.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.