Az elnökválasztási kampány központi témái közül az iraki és afganisztáni szerepvállalás csak azért csúszott a második helyre, mert közben berobbant a már jól megismert pénzügyi válság, amely leszorította a közel-keleti háborúkat a csúcsról. De sokan tudni vélik, hogy a gazdasági válság kezelése mellett, Irak kérdése volt az, amelyik a Fehér Házba juttatta Obamát.

A demokraták álláspontja már régen ismert volt George Bush külpolitikájával kapcsolatban, Obama csak ennek az álláspontnak adott hangot, miszerint Irakból ki kell vonni az amerikai csapatokat. Persze azt már Magyarországon is tudjuk, hogy más a választási kampány, és más a valóság, ezért is érdemes áttekinteni mi is várható az Egyesült Államok új kormányzatától Irak, Irán és Afganisztán ügyében.

Szellemet a palackból

Ha Bush bizarr indokait (és az olajat) félretesszük, akkor a Szaddam Huszein utáni Irak, akár egy szép új világ kezdete is lehetett volna a Perzsa-öböl partjainál. Huszein mégiscsak egy diktátor volt, aki jó alaposan megsanyargatta a maga népét, eltávolítása mindenképpen derék cselekedet volt. Vagyis az lett volna, ha arra is gondoltak volna Washingtonban, hogy mi is lesz utána. De nem gondoltak, aztán hirtelen rácsodálkozott Bush elnök, hogy az iraki nép ahelyett, hogy a megváltóként fogadta volna az amerikai haderőket, inkább szisztematikusan kezdte tizedelni azt.

Na meg egymást. Irakban ugyanis szunniták és síiták is élnek, akik nem igazán kedvelik egymást, sőt szívesen megszabadulna egyik felekezet a másiktól, méghozzá fegyveresen megtámogatva az elképzelést. Ezzel bizonyára Obama és stábja is tisztában van, tehát amikor arról szónokol, hogy az amerikai katonákat kivonja Irakból, az nem egyik percről a másikra fog történni, még ha ez remekül is hangzik. Ennek az egyik oka, hogy egy azonnali csapatkivonás után Irakban rögtön elszabadulna a pokol, a mostani, nyugodtnak cseppet sem mondható állapotnál sokkal elviselhetetlenebb lenne a helyzet, és ezt valószínűleg Amerika sem szeretné.

A jelenlegi iraki vezetés sem számít másra: „Nem várjuk, hogy egy éjszaka alatt minden megváltozzon” – mondta Hosjar Zebari iraki külügyminiszter Obama megválasztását követően. Zebari még abban is reménykedik, hogy az új elnökkel az élén az USA jobb kapcsolatokat fog ápolni országával. Lehet találgatni, hogy mit ért mindezen az iraki miniszter, aki, mint azt már korábban kifejtette, kétütemű amerikai csapatkivonásról álmodozik. Nem véletlenül.

Miután Bush elnök kiengedte a szellemet a palackból a radikális iszlám erők formájában, az iraki közbiztonság az állandó merényletek miatt enyhén szólva is borzalmasan leromlott. Ha Huszein másra nem is volt jó, de a saját kis szélsőségeseit azért rendesen kordában tartotta. A mostani „minden napra egy merénylet” állapot, az amerikai csapatok távozása után még rosszabbá válhat, amikor is a közös ellenség sem lesz már a helyszínen, így szunniták a síitákat fogják majd a levegőbe repíteni és fordítva.

Ha Zebari reményei szerint mennek majd a dolgok, akkor Amerika hadserege addig nem hagyja el Irakot, amíg az iraki védelmi erők maguktól nem lesznek képesek kezelni az erőre kapott helyi szélsőségeket és az országba özönlő különböző terrorszervezetek (élükön az al-Kaida) embereit. Ez persze még évekig is eltarthat.

Afgán hegyek között

Afganisztán, az Egyesült Államok másik nagy hadászati színtere szintén nincs a biztonsági helyzet magaslatán. Hamid Karzai afgán elnök nemrégiben azt nyilatkozta, hogy véleménye szerint megbukott a nemzetközi erők stabilitási kísérlete az országban. Az afgán kormány ráadásul a tálibokkal való párbeszédet fontolgatja, miközben Obama újabb seregeket küldene Afganisztánba.

A frissen megválasztott elnök terve ugyanis az lenne, hogy átcsoportosítaná az amerikai csapatokat Irakból, hogy az afgán tálibokat szorongathassák. Csak hát, ami nem sikerült az egyik helyen, miért is menne a másikon? Ráadásul még nehezebb körülmények között.

Mindennek a tetejében Afganisztán a világ egyik legszegényebb országa, az egyetlen komoly bevételi forrás, az a drogok alapanyagául szolgáló mák termesztése. A katonai csapatok növelése önmagában még akkor sem lesz elég az ország helyrepofozására, ha valamilyen sikereket el is érnek a NATO-alakulatok. Afganisztánnak tehát mindenképpen gazdasági segítségre lenne szüksége a bizonytalan háborúzgatás helyett.

Karzai a világ többi vezetőjével egyetemben örömmel fogadta Obama megválasztását, és abbéli reményét is kifejezte, hogy az új elnök mindent megtesz majd a térség megbékélésének érdekében. Az afgán elnök arra is felhívta Obama figyelmét, hogy tarthatatlan az afgán polgárok halálozási aránya az idegen csapatok által végrehajtott támadások során.

Atombiztos

„Irán Obamát akarja elnöknek” – ilyen és ehhez hasonló címek futottak a különböző sajtótermékek oldalain. Ennek megfelelően Mahmud Ahmadinezsád iráni elnök is a boldogságtól kicsattanva vette tudomásul az amerikai elnökválasztásról érkező híreket. Tette ezt annak ellenére, hogy Obama sosem zárta ki egy esetleges katonai akció lehetőségét Irán ellen.

A korai öröm azonban nem tartott sokáig Teheránban, miután Obama szombati beszédében közölte, hogy nem tartja elfogadhatónak, hogy Iránnak atomfegyvere legyen. „Obama rossz úton jár” – mondta az iráni parlament elnöke a beszédre reagálva. Teherán tehát máris csalódott az új amerikai elnökben, mivel állításuk szerint: „Obama elhiszi azokat a pletykákat, miszerint Irán atomfegyvert akar előállítani”. Obama mindenesetre a párbeszéd híve, még Iránnal kapcsolatban is.