Belföld

Japán napok Hajdú-Biharban

Japán napok keretében mutatkozik be szerdától vasárnapig Hajdú-Bihar megyében Toyama tartomány, amelyet immár negyed százados kulturális kapcsolat köt a magyar megyéhez.

Ritka alkalom, hogy valódi tartalom, kulturális kapcsolat alakul ki két távoli ország között, Hajdú-Bihar és a japán Toyama tartomány kapcsolata pedig ilyen – hangsúlyozta Rácz Róbert, a megyei közgyűlés elnöke szerdán, a Déri Múzeumban tartott nyitó ünnepségen.

Mindig voltak olyanok, akik megtalálták az értékeket egymásban, a két nép kultúrájában – tette hozzá Rácz Róbert, utalva arra, hogy az elmúlt 25 év olyan mély gyökeret eresztett a két térség között, amely előrevetíti a következő évtizedek együttműködését is.

Bejelentette: negyed század múltán hivatalos dokumentumban is rögzítik Hajdú-Bihar és Toyama tartomány együttműködését.

A közgyűlés elnöke és Koizumi Hirosi, Toyama tartomány kulturális tanácsnoka, az ottani Bungeiza színház rendezője is felidézte a kezdeteket, amikor 1981-ben New Yorkban egy amatőr fesztiválon találkozott egymással a toyamai és a debreceni társulat. A magyarok Pinczés István, a japánok Koizumi Hirosi rendezésében ugyanazt a darabot, Csehov Leánykérés című művét vitték színre.

Azóta számos kulturális eseményre, bemutatóra került sor Hajdú-Biharban, illetve Toyama tartományban.

E kapcsolatok szerves folytatása a mostani japán napok hajdú-bihari programsorozata, amelyben kiállítások, hangversenyek, kerekasztal-beszélgetések, bábelőadások, könyvbemutatók is szerepelnek.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.