2024. május 27. - Hella

Kramnyik nyert, folytatódik a párharc a sakk vb-n

Az orosz Vlagyimir Kramnyik megnyerte a tizedik partit, így életben tartotta esélyeit a címvédő indiai Viswanathan Anand elleni sakkvilágbajnoki párosmérkőzésen, Bonnban. Az állás 6-4 Anand javára.
2008. október 27. hétfő 18:36 - Hírextra
Az indiai nagymester - aki a következő szezontól az Aquaprofit Nagykanizsa elsőszámú játékosa lesz - 6-3-ra vezetett a hétfői nap előtt, s már a döntetlen is elég lett volna számára a végső sikerhez. A többek között Lékó Péter segítette Kramnyik azonban világossal - a viadal honlapjának tanúsága szerint - a 29. lépésben megadásra késztette.

Az orosz nagymester, részsikere ellenére továbbra is nagyon nehéz helyzetben van, hiszen két játszmával a párharc vége előtt ellenfele 6-4-re vezet. Azaz a keddi szünnap után szerdán sötéttel is nyernie kell, hiszen Anandnak csupán fél pontra van szüksége a bajnoki címhez.

Amennyiben a 12 játszma után 6-6 lenne az állás, négyjátszmás rapid rájátszás következik (25-25 perc). Ha ez sem döntene, akkor két villámparti jön (5-5 p), majd a "hirtelen halál" - ennek a játszmának a szabályairól külön megegyezés határoz.
A két játékos 1,5 millió eurón osztozik egyenlő arányban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását