Belföld

A „forradalom” eseményei – percről percre

A békés megemlékezések után a Jobbik megkezdte rendezvényét a deák Ferenc téren, ahol megközelítőleg kétezer ember tartózkodik jelenleg. Lezárták a hármas metrót gázolás miatt. a Corvin közben néhány jobb oldali radikális lézeng.

Harmincegy embert állítottak elő a fővárosban

Harmincegy embert állítottak elő a fővárosban a nemzeti ünnepen – tájékoztatta az MTI-t Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Az előállítottak között van az is, akinek az autójában három, időzítővel ellátott gyújtóbombát találtak a Nyugati téren. Tafferner Éva az MTI kérdésére éjfélkor elmondta: a rendőrök még helyszínelnek a Nyugatinál.

A nap folyamán előállították azt a férfit is, aki szögekkel teleszórta az Alkotmány utcát. Ellene hivatalos személy elleni erőszak miatt tesz feljelentést a rendőrség a Budapesti Nyomozó Ügyészségen.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint azokat is előállították, akik a rendőri felszólítás ellenére sem vették le csuklyájukat és megtagadták személyazonosságuk igazolását.

Több embert a Markó utcából állítottak elő. A rendőrség korábbi közleménye szerint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom rendezvényén részt vevők a demonstráció befejeződése után megindultak a Semmelweis utcába, ahol a Magyarok Világszövetsége tartott 1956-os megemlékezését. Egy körülbelül 500 fős tömeg verődött össze a Váci útnál és hangos skandálás közepette vonultak a Dráva utca – Visegrádi utca – Vág utca – Hegedűs Gyula utca – Victor Hugo utca – Pannónia utca – Szent István körút – Bihari János utca útvonalon. A rendőrök beszorították és körbezárták a tömeget a Markó utcának a Bihari János utca és Bajcsy-Zsilinszky út közötti szakaszára, ahol a résztvevőket igazoltatták.

Az előállítottak között van az a négy ember is, akiket tetten értek, amikor betörték az egyik bolt kirakatát, továbbá egy nő, aki ököllel rácsapott egy rendőrautóra. Több emberrel szemben azért intézkedtek a rendőrök, mert közbiztonságra veszélyes eszköz volt náluk, például tőr, kés, gázspray. Egy embernél engedéllyel tartott gázriasztó pisztolyt és lőszert találtak. Másokat kábítószergyanús anyag miatt, egy embert pedig SS-jelvény miatt állítottak elő.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint az előállítások a bejelentett és tudomásul vett rendezvények közeléből történtek.

Az előállítottak mellett három emberrel szemben szabálysértési feljelentést tettek a rendőrök gyülekezési joggal visszaélés miatt, mert – ahogy honlapjukon olvasható – "transzparensekkel demonstrációs jelleggel gyülekeztek" még a délelőtt folyamán a Belvárosban.

                                                                 ***

21:45 Bomba a Nyugatinál

Három, időzítővel ellátott benzines gyújtóbombát találtak Budapesten a Nyugati téri felüljáró alatt egy személyautó csomagtartójában. Tafferner Éva tájékoztatása szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda jelzése alapján a BRFK akcióosztályának munkatársai vizsgáltak meg egy személyautót, ebben találták a három bombát. Hozzátette: a tűzszerészek a helyszínen vizsgálják a szerkezeteket.
A rendőrség egy embert előállított – tette hozzá.(MTI)

21:35 Kiürült a Markó utca

Kiürült a fővárosi Markó utca, már csak rendőrök vannak a környékén.
Beszámolóik alapján mintegy 50 tagú csoport indult el az Astoria irányába, ahol legfeljebb 100-150 ember lehet. A Kossuth utcánál további, mintegy 200-300 ember vesz a Magyarok Világszövetsége rendezvényén, amelyen filmet vetítenek.

A környéken jelentős rendőri készültség van, ugyanakkor a tudósítók beszámolója szerint a rendőröknek nem akad sok dolguk, mert a környék nyugodt.

21:15 Az Astoriánl is igazoltatnak

A rendezvény területén kívűl tartózkodó embereket igazoltatja a rendőrség. ezenkívűl felállt egy sorfal a Károly körúton az Astoria irányába.

20:57 Astoria

"Öreg harcosok" szónokolnak az Astoriánál, ami a fiatal, "lázaslelkű" tüntetni akarókat nem nagyon érdekli, unottan ácsorognak.
A legfőbb változás a téren, hogy egy popcorn árus állította fel standját a kereszteződés közepében.

20:55 Budaházit bekasznizták

Budaházi György, a Hatvannégy Vármegye vezetője igazoltatáson esett át, és a Gyorskocsi utcai fogdába vitték. Ő már nem vonul az Astoriához

20:45 Gyurcsány beszéd

Akkor változik az ország, ha mi magunk változunk, és ez hozza majd meg, hogy kezünk nyomán az ország is átalakul – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az Operaházban tartott állami díszünnepségen csütörtök este.

A kormányfő szerint az 1956-os forradalmat az az akarat és képesség mozgatta, amellyel a forradalmárok le tudták győzni az ismeretlentől való félelmüket.

Nagy Imre hagyatéka abból áll, hogy átlépjük saját árnyékunkat, kinyújtjuk a kezünket, megküzdünk, összekapaszkodunk, Magyarországot közös akarattal és erővel jobbá tesszük – fogalmazott a miniszterelnök.(MTI)
@@

20:40 A bekerített tüntetők

"A rendőrségi törvények értelmében az országos rendőrfőkapitány fokozott igazoltatást rendelt el, kérünk minden jelenlévőt segítse munkánkat, készítsék elő személyi igazolványaikat. Az igazoltatás után a rendőr-sorfal mögül szabadon távozhatnak." – hangzott el a rendőrség hangosbemondójában a bekerítés után.

20:35 Leöntött vonulók

Több csoportban indultak el a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom fővárosi rendezvényéről az emberek az Magyarok Világszövetsége Astoria melletti rendezvényére, követve Budaházy György felhívását. A Pannónia utcában mintegy 200 fős vonuló, zömében símaszkos tüntető közül néhányra az egyik lakásból valamilyen folyadékot öntöttek

Válaszul a vonulók közül többen köveket ragadtak és abba az irányba hajították, ahonnan leöntötték őket.(MTI)

20:28 Molotov-koktél

Egy tüntenőnél hat darab másfél literes Molotov-koktélt talált a rendőrség, amit azonnal lefoglaltak. A hatóságok a Rendőrpalotától az Astoriához haladó tömeg egy részét a Markó utcába szorította bekerítéses módszerrel, mindkét irányból.

Sorozatosan emelnek ki a tömegből embereket, akiket szigorú igazoltatásnak és motozásnak vetnek alá.

20:00 A Hatvannégy Vármegye

Mintegy félezren gyűltek össze a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom rendezvényén a fővárosban, a rendőrszékházhoz közeli Déryné közben csütörtök este, a szervezők szerint azzal a céllal, hogy demonstrálják, nem félnek a "rendőrterrortól".

A résztvevők csak ruházatuk átvizsgálása után léphettek be a kordonnal közbezárt területre, emiatt többen szóváltásba is keveredtek a rendőrökkel.

A rendezvényen Roberto Fiore olasz EP-képviselő (aki a szélsőjobboldali Új Erő (FN)vezetőjeként vált ismertté)a banki válságra utalva arról beszélt, hogy a pénzügyi kapitalizmus milliókat dönt nyomorba.

A rendezvényen megjelent Morvai Krisztina, a Jobbik EP-listájának vezetője és Gaudi-Nagy Tamás jogvédő is.

Beszédet mondott Toroczkai László, a mozgalom tiszteletbeli elnöke és Budaházy György, aki az egybegyűlteket arra biztatta, menjenek a Magyarok Világszövetsége Astoriánál kezdődött rendezvényére.(MTI)

19:20 Budaházi szónoklata

Beszédében a ketrecet (kordon) ellenezte, élteti a gazdaság megreccsenését. Emellett felvonulásra ösztönöz:
"A mai napnak nincs még vége"
A rendőrpalotánál levő rendezvény véget ért, elindultak gyalog az Astoriához.

18:55 Toroczkai beszéde a Teve utcában

Legfőképpen az idejutás nehézédességét bírálja, illetve a rendőri túlkapásokat. emellett folyamatosan "harcra" és kitartásra buzdít. A világsajtóról beszél, hogy jelen vannak Magyarországon.

A válságot csakúgy, mint Fiore pozitív dolognak tartja. Élteti 2006-ot.

18:45 Rendőrpalota

Kósa Gyula 56-os veterán történetét meséli, mindeközben a kormány elleni uszító gondolatokat fogalmaz meg.

18:40 Filmvetítés az Astoriánál

Hét órára várnak minden tüntetőt az Astoriához, ahol Wittner Mária filmjét vetítik le. Biztonsági szempontból a kettes metró nem áll meg a Kossuth Lajos-, Deák Ferenc tér, és az Astori megállóhelyeken

18:30 Rendőrpalota

Roberto Fiore olasz jobboldali EP képviselő felszólalásában kiemeli Magyarország szerepét a kommunizmus elleni harcban, ellenzi a kapitalizmust és a melegeket is. Véleménye szerint a gazdasági válság a kapitalizmus vége. Élteti az európai nacionalistákat.

18:28 Benzinnel teli kanna, több közveszélyes ezköz

Előállított a rendőrség egy férfit a fővárosban a Szív utca és az Andrássy út sarkáról, akinél egyliteres, benzinnel teli kannát találtak. Miskolcon több, a közbiztonságra veszélyes eszközt foglaltak le a rendőrök.

A benzines kannás férfi a tizennegyedik, akit a nap folyamán a Budapesti Rendőr-főkapitányság előállított.

Miskolcon a rendőri ellenőrzésekkor több esetben a közbiztonságra veszélyes eszközöket koboztak el – mondta az MTI-nek a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Egyedné Novodonszki Éva közölte: nem a rendezvények környékén találták az eszközöket, az igazoltatott emberek feltehetően Budapestre tartottak.(MTI)

18:05 Útakadályok az Operánál

Új akadályfajtát vetett be a rendőrség. Az Operához vezető mellékutakat betonfallal zárta le a rendőrség.
a Nagymező utcánál több vízágyúval és fokozott rendőri jelenléttel találkozott tudósítónk.

17:45

Pax Hungarica mozgalom tart gyűlést a Corvin közben. A hungarista szervezet Szálasy idézetet tartalmazó szórólapokat osztogat.

17:36 Rendőrpalota

Néhány száz ember van jelen a Magyar Revíziós Mozgalom Teve utcai demonstrációjánál, elmondásaik szerint az erősítés elakadt a belvárosban, ezért várnak.
a rendőrség csak nagyon erős motozással engedi be az embereket az embereket a rendezvény helyszínére.
@@

17:10 Elindultak a Corvin közből

Elindultak a Corvin közből a Rendszerváltó Fórum nevű szervezet által meghirdetett "15,6 km, 1956" elnevezésű demonstráció résztvevői csütörtök délután 5 órakor.

A mintegy hetven ember a Corvin közből – Budát is érintve – az Alkotmány utcába indult, és ezalatt 15,6 kilométert tesz meg.

A menet a járdán halad, erős rendőri biztosítás mellett. A demonstrálók többsége árpádsávos zászlót lenget. (MTI)

16:55 Újra jár a metró

Újra jár a metró a Nagyvárad tér és a Deák tér között, miután a rendőrség befejezte a helyszínelést a Ferenc körút és a Klinikák megálló között, ahol egy 22 éves kecskeméti fiatalember holttestét találták meg.

Hujber Éva, a BRFK kommunikációs osztályának munkatársa előzőleg azt közölte az MTI-vel: egy metróvezető vette észre, hogy a két megálló között a szerelvény előtt egy ember fekszik; az akkor még középkorúnak gondolt férfit vélhetően az előző metró gázolta halálra.(MTI)

16:50 Újabb előállítások

Újabb három embert állítottak elő a rendőrök a fővárosban csütörtökön, így már tizenkettőre nőtt a nap folyamán előállítottak száma, és további három ember ellen tettek szabálysértési feljelentést

Tafferner Éva közlése szerint az újabb három ember közül egyet a Szondi utcából, a másik kettőt pedig az Andrássy útról állították elő, mert egyiküknél viperát, a másik kettőnél pedig kést találtak

A nap folyamán többek között lőszer, tiltott önkényuralmi jelkép, kábítószergyanús anyag, gázspray, kés és tőr miatt állítottak elő összesen 12 embert.

További három emberrel szemben szabálysértési feljelentést tettek a rendőrök gyülekezési joggal visszaélés miatt, mert – mint az a honlapjukon olvasható – "transzparensekkel demonstrációs jelleggel gyülekeztek".(MTI)

16:32 Vona Gábor

Herényire zsugorodott az MDF Vona Gábor szerint, aki beszédében senkit sem kímélve méltatta a parlamenti pártokat. Ebben a pillanatban ébredt fel a magyarság, vége a finnugor hazugságnak.
Emellett fontosnak tartja, hogy a Magyar Gárda elpusztíthatatlan, mert egyre több tagja van, és a Jobbiknak jó esélyei vannak a parlamentbe-, illetve az európai parlamentbejutáshoz..

Mondandójában helyett kapott az idegelnyomás kérdése, és egy olyan törvényjavaslat, hogy volt szocialista személyek, az átkosban párttagok, de még gyermekeik se lépjenek be a parlamentbe.
El kell söpörni a neoliberális söpredéket, és akkor a magyarságé lesz az ország- mondta.

Morvai Krisztinával való országjárási tervéről is beszélt, melyben a magyar vállalkozókat gyűjtenék össze.

Az RTL klub és a TV2 csatornákat be kell tiltani, és vezetőjüket kiutasítani az országból.

A végszó: az iráni forradalmi tanácstól kér segítséget a Jobbik a független választási megfigyelők kérdésében, hogy biztosan ne legyenek csalások a következő választáson.

16:21 Morvai Krisztina szónoklata

2006 rendőri brutalitásáról és társadalmi összefogásról, nemzeti egységről beszél. Emellett hangsúlyozta, "Nem a rendőr az ellenség, hanem aki mögöttük áll".

Elhangzott még a keresztény, és a szeretet értékeinek és az erő erényének összevonásáról.
Mindenki vegyen magyar terméket!- ezek voltak zárógondolatai
Jelenleg Vona Gábor van a pódiumon, akit a tömeg kitörő lelkesedéssel fogadott.
a tömeg kétezres nagyságrendőre hízott időközben

16:03 Ismét Jobbik

Nick Griffin a Brit Nemzeti Párt vezetője tart beszédet. A fordítás rossz, darabos nehezen érthető. Maga Griffin szépen szónokol. Kiemeli a forradalom nemzetközi hatásait, emellett hangot ad az Európai Unió iránti "szeretetének" is. Össznépi nacionalista összefogást szorgalmaz.

16:00 Kilenc előállított ember

Újabb öt embert állítottak elő a rendőrök a fővárosban csütörtökön, így már kilencre nőtt a nap folyamán előállítottak száma, további három ember ellen tettek szabálysértési feljelentést

Tafferner Éva közlése szerint egy embert az Oktogonról azért állítottak elő, mert csalás miatt körözték, egyet pedig a Deák térről állítottak elő, őt garázdaság miatt körözték. További két embert a Váci útról állítottak elő, mert ruházatuk átvizsgálásakor kábítószergyanús anyagot találtak náluk. Az ötödik emberrel szemben az Árpád hídi buszpályaudvarnál intézkedtek, mert tiltott önkényuralmi jelkép, egy SS-jelvény volt nála.

A délelőtt folyamán a fővárosban egy embert lőszerrel való visszaélés bűntette miatt vontak eljárás alá, mert a rákoskeresztúri Új köztemetőben engedéllyel tartott gázriasztó fegyvert, illetve lőszert találtak nála, továbbá másik hármat pedig azért állítottak elő, mert közbiztonságra veszélyes eszköz – gázspray, kés, tőr – volt náluk.

A kilenc előállítotton túl három emberrel szemben szabálysértési feljelentést tettek a rendőrök gyülekezési joggal visszaélés miatt, mert – ahogy honlapjukon olvasható – "transzparensekkel demonstrációs jelleggel gyülekeztek". (MTI)

15:47

Murányi Levente beszédet tart a Deák téren téren. Főbb gondolatai közzé tartozik a az 1956-os forradalom éltetése. a szocialisták, de legfőképpen Gyurcsány Ferenc bírálata. Mindezzel együtt a 2006 október 23-i demonstráció ellen történt rendőri túlkapások, és a Parlamenti filmvetítés engedélyének megtagadása ellen emelt szót.

15. 27 – Jobbik

A felszólalók megérkeztek a Deák térre, ahol mintegy ezer ember gyűlt össze.A Jobbik szokásos nagygyűlésén felszólal Dr. Morvai Krisztina, Vona Gábor, Murényi Levente és a Brit Nemzeti Párt elnöke. a rendezvény időtartama két órára tervezett.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.