2024. május 9. - Gergely

Vasúti berendezéseket loptak

Két mozdony áramszedője eltörött, miután 48, a felső vezetékek kifeszítésére szolgáló súlyt lopott el a gyanú szerint egy volt vasutas a füzesabonyi vasútállomáson - közölte szerdán a rendőrség az MTI-vel.
2008. október 15. szerda 10:17 - Hírextra
A súlyok a felsővezeték-tartó oszlopokon az utánfeszítést, vagyis azt a célt szolgálták, hogy ne lazuljon meg a villanymozdonyok áramellátását biztosító vezeték - mondta a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A gyanú szerint a volt vasutas hetek óta dézsmálta az állomáson a súlyokat, ám a vezetékek csak hétfőre hajlottak meg annyira, hogy kárt tegyenek a Miskolc-Budapest vasúti fővonalon közlekedő mozdonyok áramszedőjében. Ez egyben a hiba kijavításáig a forgalom időszakos szünetelését is okozta - tette hozzá Soltész Bálint.

Mint elmondta: a hiba észlelését, illetve a bejelentést követően megindított eljárás során 16 súlyt találtak meg a nyomozók egy füzesabonyi fémtelepen.Az átvételi jegyek alapján megállapították, hogy az alkatrészeket egy füzesabonyi férfi adta le a kereskedőnek.

A rendőrség közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény, rongálás bűntett, valamint folytatólagosan elkövetett lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a férfi ellen. Az ügyben gyorsított bírsági eljárásra kerül sor - közölte a referens.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

aser
2008. október 19. 15:36
Egy szegény ember,akinek 1990 óta a sok ostoba kormány nem volt képes munkát adni!
Don Caló
2008. október 16. 20:38
"egy volt vasutas"? - (mozdony)szőke? ;-P
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását