2024. április 19. - Emma

Kortárssal veszünk részt a fesztiválon

A Tóth Viktor dzsessztrió, Ladik Katalin avantgárd költő, Filip Tamás költő, a Kortárs című folyóirat versrovatának szerkesztője és a Parnasszus című költészeti folyóirat képviseli Magyarországot az Ars Poetica nevű nemzetközi költészeti fesztiválon Pozso
2008. október 8. szerda 14:32 - Hírextra
A hét végéig tartó fesztiválon, Szlovákia legnagyobb ilyen jellegű rendezvényén 15 országból 30 költő, a hazaiakon és a magyarokon kívül német, brit, ír, olasz, dán, finn, orosz, szlovén, román, cseh, lengyel, osztrák és egyesült államokbeli vesz részt - mondta el az MTI-nek Juhász Katalin, a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet sajtótitkára.

A költészeti seregszemlén az irodalommal összefüggő társművészetek is megjelennek, így kísérleti- és művészfilmeket vetítenek, dzsesszegyüttesek és DJ-k is föllépnek.Az Ars Poetica fesztivál szervezőbizottsága választotta ki a rendezvények résztvevőit, de Tóth Viktor dzsessztrióját a magyar intézet hívta meg és támogatja fellépését, amely szerdán késő este lesz. A trióban Tóth Viktor alt-szaxofonon játszik, Szandai Mátyás bőgőzik és Jeszenszky György dobol. Állandó vendégük az amerikai Todd Williams, aki 10 éve Magyarországon él, és aki a kompozíciókhoz írt történeteket, verseket mondja el.

Csütörtök délután a Parnasszus, Magyarország egyetlen költészeti folyóirata mutatkozik be Pozsonyban. Az érdeklődők találkozhatnak Turczi István főszerkesztővel és a periodika két szerzőjével, Kukorelly Endrével és Bedecs Lászlóval.

A péntek esti irodalmi kerekasztal-beszélgetésre meghívták Ladik Katalin avantgárd költőt, aki a Vajdaságból, Újvidékről származik, kétnyelvű közösségben nőtt fel, majd költözött át Magyarországra, és Filip Tamás költőt, a Kortárs című irodalmi folyóirat versrovatának szerkesztőjét.

A hatodik versfesztiválon résztvevő valamennyi költő verse két nyelven hangzik el, tehát szlovákul is, s még a seregszemle ideje alatt könyvalakban is megjelenik - jegyezte meg Juhász Katalin a pozsonyi intézetből.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását