Élettársak, faktoring: a magánjog jövője

Változóban

A Polgári Törvénykönyvként emlegetett törvény (Ptk, ahogy rövidítve hivatkozni szokás rá) nem kis jelentőséggel bír: ez szabályozza alapjaiban a magánjog nevű jogterületet – azaz a személyek egymás közti ügyeit, hogy egy jogelméleti kérdést nagyon leegyszerűsítsünk. Ez a törvény tárgyalja a legkülönfélébb területek alapjait: gyámságtól és gondnokságtól elkezdve a tulajdonjogi viszonyok tárgyalásán keresztül egészen a legfontosabb gazdasági kérdésekig – a szerződések legváltozatosabb részletkérdéseit is ideértve.

A jelenleg hatályos törvényszöveg nem új: az 1959-es Ptk. folyamatosan frissített változata, ami többé-kevésbé működőképes, de gyakorlatilag a rendszerváltás óta folyamatban van az új törvény elkészítése – ez lassacskán a célegyenes felé tart.

Mivel az új törvény a miniszteri expozé szerint számos új, a megváltozott körülményekhez jobban alkalmazkodó elemet hordoz szövegében, úgy az élettársi kapcsolatok vagy a gondnokság és gyámság kérdésében, mint a különböző fizetési konstrukciók, vagy a gazdasági élet egyszerűsítését célzó intézmények terén, érdemesnek tartottuk egy szakember megkérdezését. Mennyiben változik a világ, ha elfogadják az új törvényt, hol mennyiben kívánnak modernebbek lenni?

Nem lenne persze utolsó szempont az sem: mekkora esélyét látják annak, hogy a magasztos tervek egyáltalában megvalósulnak-e. Figyelembe véve a regisztrált élettársi kapcsolathoz fűződő politikai vitákat (összefér-e a család eszménye a meleg kapcsolatok, de akár a heteroszexuális nem házas, de párok elismerésével), némi torzsalkodásra még lehet számítani. Azonban a politikától mást nem is érdemes várni, így ezzel a vonallal jó darabig még nem kívánunk foglalkozni – a kedves olvasók megértését kérjük és köszönjük.

Nem nyert

Szakembert azonban őszinte sajnálatunkra nem sikerült találni, pedig igyekeztünk. Szerettük volna a legautentikusabb személyt, Vékás Lajos egyetemi tanárt, a szakmai előkészítő bizottság széles körben elismert vezetőjét megkérdezni arról, ő mit tart a tervezetben fontosnak: nem jártunk eredménnyel. Elfoglaltságaira hivatkozva az akadémikus elhárította a Hírextra felkérését, egyúttal figyelmünkbe ajánlva a Magyar Jog című szakfolyóiratban megjelent, Bírálat és jobbító észrevételek az új Ptk. kormányjavaslatához című dolgozatát. Az abban leírtakhoz amúgy sem tudna mit hozzátenni – indokolta válaszát.

Ebben nincs is okunk kételkedni, bár annak jobban örültünk volna, ha a 14 oldalas, erősen szakmai közegnek szóló szöveg helyett némileg könnyebben dekódolható válaszokat kapunk. Mindenesetre igyekeztünk az impozáns dolgozatból a fontosabb kritikai elemeket kiemelni – ezek jelenleg így szerepelnek a törvénytervezet szövegében, reményeink szerint érdekes lehet, szakmai szemmel nézve hogyan fest magánjogi viszonyaink jövője.

A jogászprofesszor reakcióját magyarázhatja ugyanakkor az a tény is, hogy nemrégiben az IRM átvette a kodifikáció felügyeletét a bizottságtól: azaz a szakértők munkáját jelenleg a politika bírálja felül – nem minden esetben pozitív végeredménnyel.

Hibádzik…

Bár a miniszteri expozé szerint komoly újításokat tartalmaz az új törvény, a jogász egészen más állásponton van. Hiányzik belőle az egyesületi jog szabályainak megnyugtató és részletes szabályozása: ez azért lenne fontos, mert a jelenlegi jogszabályok (függetlenül attól, hogy az egyesülési jogot külön, kétharmados törvény szabályozza) felülvizsgálatra szorulnak, ráadásul jellegük miatt szorosan kapcsolódnának a magánjoghoz.

Hasonló a helyzet a társasági jog esetében: ez a témakör is a polgári jogi kódexben kellene szerepeljen (a nemzetközi tendencia is ez, nagyjából száz éve), mégis kimarad – Vékás óvatos utalásai szerint nem szakmai, hanem hiúsági és presztízs okokból.

Szerencsésebb lenne a jogi személyek kérdését is kicsit koherensebben kezelni (ezek nagyjából a különböző cégeket lennének hivatottak jelenteni, amiket a jog az egyszerűség kedvéért hajlamos néha "akik"-ként kezelni): a jogász szerint érdemesebb lenne a közös szabályokat a Ptk.-ban lefektetni, ezzel egyrészt csökkentve az ugyanazt szabályozó jogszabályok számát, másrészt kiszűrve az indokolatlan eltéréseket. Ha már ugyanazok a szabályok vonatkoznak különböző dolgokra (noha egy jogi személyt jogi dogmatikai szempontból minimum súlyos hiba dolognak nevezni, de ebben a kérdésben inkább más alkalommal merülnénk el, ha egyáltalán). De egyelőre ott tartunk, hogy ugyanazt több helyen is leírják – arról nem is beszélve, hogy olykor teljességgel illogikus különbségekkel.

A telekkönyvi jog valószínűleg számos állampolgár idegeit borzolta már, és megnyugodhatunk: hasonlóan állnak a kérdéssel a jogászok is. Sőt: még a kormány részéről is egyértelmű jelzés érkezett arról, hogy a jelenlegi rendszer módosítását tartják szükségesnek. Az eredeti szakértői tervek is változtattak is volna a szabályokon, de ez nem jött össze. A Javaslat hirtelen paradigmaváltással nem akar változtatni, amit a kritikus hangulatú tanulmány elfogadhatatlan hozzáállásnak minősít. Mi finomabbak vagyunk, maradjunk a nehezen érthetőnél.

Ha már modernizáció: a bizottság bevezetett volna két új szerződéstípust is, egyszerűsítendő egynémely sajátos jogviszonyt: az áruk és szolgáltatások közvetítésére irányuló sajátos megbízási viszonyokat egész pontosan (egyre népszerűbb megoldás, nem ártana épelméjűen regulázni). Erre romantikus nyelvészeti szörnnyel megnevezett rendszerre bevezették volna az ügynöki és az üzletszerzői szerződések fogalmát – valahol menet közben ezek a tervek is eltűntek. Marad a szanaszét szórt szabályok rendszere, eddig is ki lehetett belőlük mazsolázni, amit kellett. Éppen csak nem könnyen.

Például. De van még több ilyen is. Nagyobb gond az, hogy a hivatalos, újításról szóló verzióhoz képest eltűntek olyan újítások is, amik mögött igazán ideológiai elképzeléseket sem lehet látni. Csak a koncepciótlanságot.
@@

Hová tűntek?

Ilyeneket találni például az öröklési jogban az eredeti terv történeti hagyományokkal nem bíró, ám annál méltányosabb rendelkezése a jelek szerint kikerül a törvényszövegből. A korábbi koncepció szerint ugyanis a gyermek után a házas (vagy élet-) társ mellett fele részben az élő szülő örökölt volna: azaz ha egy szülő elveszti gyermekét (aki nem ritkán a nyugdíj mellett eltartója is), örökségként valamennyit visszakaphatott volna annak vagyonából – ami nem ritkán eleve a szülőtől származik. Így a gyermekét elvesztő szülő anyagi biztonsága nem biztosíttatik – tippünk szerint mindenki írjon végrendeletet, ha nem akar rosszat szeretteinek.

Vannak ehhez képest kisebb jelentőségű elemek is: így a korábbi javaslat figyelembe vette azt az értékpapír-piaci szempontot, hogy vajmi kevés értelme van különbséget tenni a különböző papírfajták között (így a dematerializált értékpapír fogalmával fölösleges operálni: amennyire nehéz kiejteni a szót, annyira elterjedt ez a forma, szinte fölösleges elhatárolni a hagyományostól: különösebb eltérés a gyakorlat oldaláról sem igazolná). Ezt a jogászok elfogadták: a minisztérium nem. Ennek megfelelően a Javaslat a tulajdonátruházás szabályainál külön rendelkezést tartalmaz a dematerializált értékpapír és az okirati formában kiállított névre szóló értékpapír tulajdonjogának átruházásáról. Tudatában annak, hogy a téma szakértői szerint ez felesleges.

Nem lenne rossz

A dolog jó oldalát nézve vitathatatlan, hogy feltűnnek igen merész elképzelések is a tervezetben – sajnos gyakorta kellő megalapozottság nélkül.

Ilyen a cselekvőképesség teljes újraszabályozásának ötlete, aminek kommentálását (sajnálatunkra érzékletes példák nélkül) letudja Vékás annyival: jóllehet, a a fogyatékos személyek cselekvőképességének esetében vitathatatlan a jogalkotó nemes szándéka, általános szakmai vélemény szerint a létrejött szabályok alkalmazhatatlanok. (Lásd még a pokolba vezető út köveit, ugyebár).

Kiemelkedően fontos szerepet szánnának a házasság és regisztrált élettársi kapcsolat között meglévő radikális különbségek eltüntetésének is – legalábbis a nyilatkozatok szintjén. A kérdés persze bonyolult: nem csak az egynemű pároknak nyitna olyan lehetőségeket, amilyenek korábban nem voltak számukra adottak, de általában az élettársaknak is. Ebben a gesztusban sokan eleve a család intézményének tudatos és agresszív támadását látják (mások pedig ennél lényegesen megengedőbben korunk tendenciáinak – lásd a házasság és a darab papír viszonyáról szóló gyakori meglátásokat – elismerését, és az összetartozásukat vállalók mindennemű kapcsolatainak védelmét. Inkább nem foglalnánk állást a kérdésben, ha nem bánják: vitatkozzanak erről a politikusok, ha jobb dolguk éppen nem adódik). Akármelyik változattal is szimpatizálunk, szigorúbban, csak a szabályozást nézve is meg lehet kockáztatni a kijelentést, miszerint talán ezt sem gondolták át teljesen az új felelősök.

Új elemként jelenik meg, ennek a gondolatmenetnek a mentén, hogy problémamentes válásokat a bíróságok helyett a közjegyzőkre bíznák: azaz ha a házastársak befolyásmentesen, közösen kérik, nincs közös kiskorú vagy tartásra jogosult gyermekük, és ha a házastársak az őket egymással szemben terhelő tartási, lakáshasználati kérdésekben, valamint a közös vagyon megosztásában – közjegyzői vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratban foglaltan – megegyeztek. Igen, ez a hivatalos szöveg volt: nincs gyerek, nincs vita: nem kell per, sem a bíróhoz futkosás. Ami a hivatalos érvekkel meg is támogatható: gyors, problémamentes. Igaz, ennyire egyszerű (értsd: gyakorlatilag nem létező) esetben nagyjából a bíróságon is ilyen sebességgel zajlik egy per (ha ritkán is, de vannak gyors lefolyású ügyek). Ráadásul az eljárásról akármikor át lehet váltani a jól bevált bírósági hercehurcára, a közjegyzői döntés (végzés, a hivatalos neve szerint) a bíróságon megtámadható. Azaz nyílik egy jelentőség nélküli lehetőség. Valamin még nem ártana csiszolgatni cseppet.

A gazdasági relevanciájú változásoknál külön ki szokás emelni az új szerződésfajtákat, amik a faktoring és a lízing bonyolult intézményének kezelését tennék egyszerűbbé. Fontos lenne, üdvözlendő is a törekvés: léteznek olyan jogviszonyok, amik korábban nem, jelentőségük viszont legalábbis vitathatatlan. De ez is kimarad: Vékás szerint a lízing legtöbb szabályát a bérleti szerződés szövegezésétől kölcsönözték – éppen csak sokkalta gyengébb megfogalmazásban (nyelvtani szempontból is, őszinte sajnálatunkra). A faktoringot pedig egy másik gazdasági jogi intézmény, az engedményezés szabályainak citálásával letudja a szöveg. Nem teljesen alaptalanul ugyan, de ha már nevesítünk egy külön szerződésfajtát, nem lenne érdektelen pontosan lefektetni a törvényben minden olyan elemet, ami miatt külön szabályként tekintünk rá.

Mindehhez képest szinte jelentéktelen körülmény, hogy a törvényszöveget záró értelmező rendelkezések (egyfajta értelmező szótár a jog bikkfanyelvéhez) sok esetben nemes egyszerűséggel értelmezhetetlenek.

És ezzel csak a dolgozat első felének önkényesen kivonatolt ismertetését tudtuk le: el lehet képzelni az egészet. Abban biztosak lehetünk, hogy a politika még hosszasan vitázik majd a tervezetről – abban a jelek szerint kevésbé, hogy valóban annyira hasznos lesz a születendő jogszabály, mint ahogy azt ígérik.