Gazdaság / HR

Több pénz tehetséggondozásra

Jövőre összességében több mint 17,5 milliárd forint jut a tehetségek gondozására a költségvetési és az európai uniós forrásokat együttvéve - mondta Hiller István oktatási és kulturális miniszter a győri Talentum Műhely által szervezett közoktatási konfere

"A lehetőség nagy, a szakmai kihívás jelentős" – vélekedett a tárca vezetője, hozzátéve, hogy megfelelő összefogással, megalapozott programokkal jól ki lehet használni ezt a lehetőséget.
Hiller István bejelentette: jövőre az állampolgárok személyi jövedelemadójuk 1 százalékát a Nemzeti Tehetség Program finanszírozásának gyarapítására is fordíthatják.

A miniszter azt javasolta a konferenciának, kezdjenek közös kampányba, hogy minél többen megismerjék ezt a lehetőséget, hogy felajánlásaikkal gyarapíthassák a Nemzeti Tehetség Alapot.
A miniszter szólt az állam tehetséggondozásban betöltött szerepéről is. Kijelentette: az állam szerepvállalása nem kizárólagos, de nélküle ez a feladat megoldhatatlan. Az állam teendője elsősorban az együttműködés megszervezése, a keretek kijelölése, a kooperáció megteremtése.

Az állam és a szakma közötti együttműködés jó példájaként hozta fel a politikus a közoktatás átfogó korszerűsítését célzó Új Tudás Programot, amelynek egyik pillére a tehetséggondozás. Ez utóbbi a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács szakmai véleményére, javaslataira épül.

Az Új Tudás Program évente 130-140 milliárd forint pluszt hoz a közoktatásba, ennek kétharmad része uniós forrás, egyharmadot pedig a költségvetés tesz hozzá – mondta a miniszter. A részleteket illetően közölte: a költségvetésből jövőre több mint 37 milliárd forint érkezik a közoktatásba, 90 milliárd forint pedig az uniós forrás a 2008/2009-es tanévben, ennek döntő többségére 2009-ben lehet számítani. Ezzel összefüggésben jó pályázatok kimunkálására biztatta a szakembereket, hogy az uniós forrásból minél nagyobb összeget lehessen lehívni.

Hiller István hangoztatta: jó lehetőség van arra, hogy a tehetséggondozás révén a jövőért tegyünk. Szorgalmazta a program mögötti minél teljesebb politikai összefogást és egyetértést. Egyúttal biztatónak mondta ez ügyben a négy párt képviselője által kezdeményezet júniusi parlamenti határozatot. Ennek szellemében a kormány szeptember 30-án létrehozza a Nemzeti Tehetségsegítő Koordinációs Tanácsot a programok koordinálására.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.