Bűnügy

Pénzhamisítókat fogtak

Pénzhamisítás miatt indult eljárás két budapesti férfi ellen; a Nógrád megyében elfogott gyanúsítottak egyike beismerte, hogy az ország északi részén több helyen használt fel hamis bankjegyeket - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel.

Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: először szerdán jelentették a szécsényi rendőrkapitányságon, hogy egy fiatal férfi hamisnak látszó 10 ezer forintossal fizetett a nagylóci vegyesboltban. Az eset másnap a falu más boltjaiban megismétlődött.

Az információk alapján a rendőrök látókörébe került egy 26 éves budapesti férfi, akinek a lakásán a házkutatás során a szécsényi és a rétsági nyomozók nagyobb mennyiségben különböző címletű, hamisnak látszó bankjegyet találtak, lefoglalták továbbá az azok készítésére használt színes nyomtatót, különböző papírokat és eszközöket, valamint a hamis bankjegyekből vásárolt tárgyakat.
A férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését.

Elmondta, hogy az ország északi részén több helyen vásárolt így 23 éves, ugyancsak Budapesten tartózkodó rokonával.A szóvivő hozzátette: a rendőrség mindkét férfit őrizetbe vette.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.