Bűnügy

Felmentetták a támadót

Kóros elmeállapota miatt a bíróság szerdán felmentette azt a férfit, aki még januárban bántalmazott két bírót és egy ügyvédet a Pest Megyei Bíróságon.

A Fővárosi Bíróság szerdai jogerős ítéletében a felmentés mellett elrendelte a férfi kényszergyógykezelését.A férfi január 8-án a gondnokság alá helyezése ügyében indított másodfokú per tárgyalásán, a Pest Megyei Bíróságon egy neki nem tetsző kérdés miatt egy fémvázas székkel rátámadt a tanács elnökére, az egyik bíróra és kirendelt ügyvédjére is; a bántalmazás következtében mindhárman megsérültek.

A vádirat szerint a férfit kétrendbeli életveszélyt okozó testi sértés kísérletével, súlyos testi sértés kísérletével, kétrendbeli hivatalos személy elleni erőszak bűntettével és egyrendbeli közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolták.

A férfi szerdai vallomásában azt mondta, hogy a januári tárgyaláson a Pest Megyei Bíróság tanácselnöke miután az esetleges gyógyszerszedéséről érdeklődött, hangosan kinevette, mire ő – elmondása szerint – felkapott egy széket, amelynek párnás felével megütötte a fején a tanács elnökét. Ezután – folytatta a vallomását – egy másik bíró meg akarta őt ütni, végül saját védőjét is megtámadta a székkel.

A szerdai tárgyalásra beidézett tanúk – a januárban ítélkező bírák, a fogalmazó, a biztonsági őr és az ügyvéd – egyöntetűen azt állították, hogy a tanácselnök nem nevette ki a férfit, nem a szék párnás felével, hanem a lábaival ütött, és a bírák közül nem támadt rá senki.

A tárgyaláson a kirendelt elmeorvosi szakértő közölte: a megfigyelések, vizsgálatok alapján megállapítható, hogy a férfi paranoid típusú elmebetegségben szenved. Mint mondta, ennek jellemzője például, hogy a beteg a környezetében mindenkit ellenségnek tekint, téveszméi vannak.
A konkrét esettel kapcsolatban kifejtette, a férfi képtelen volt tette veszélyességét felmérni, mint fogalmazott, "egy kóros gondolatsorhoz kóros indulatkitörés társult", így tiltakozott az ellen, hogy betegnek tartják őt. Hangsúlyozta, fennáll esetében a bűnismétlés veszélye.

A Fővárosi Bíróság ítéletének indoklásában a bíró kifejtette: a férfi először a tanácselnökre támadt, akinek a fejére sújtott, de végül a vállát érte a támadás; majd a tanács egy másik tagját is meg akarta ütni, aki azonban hárította a támadást; végül pedig saját jogi képviselőjét is fejen ütötte, aki ettől a földre került.

A Pest Megyei Bíróság folyosóján lévő biztonsági őr hallotta a zajokat, majd megfékezte a férfit, akinek tette alkalmas lett volna életveszélyes sérülés okozására – jegyezte meg a bíró.
Hozzátette: mivel a férfi kóros elmeállapotban szenved – amely büntethetőséget kizáró ok, tette azonban jogkövetkezménnyel jár – elrendeli kényszergyógykezelését, amelynek szükségességét félévente felülvizsgálják.Az ítéletet mind az ügyész, mind a védő, mind pedig a vádlott tudomásul vette.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.