2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A DNS árulkodik

Amerikai, brit és svájci kutatók által kidolgozott módszer révén DNS-vizsgálat segítségével viszonylag nagy pontossággal meg lehet határozni az egyén felmenőinek születési helyét.
2008. szeptember 4. csütörtök 07:50 - Hírextra
A kutatásban a Cornelli Egyetem, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA), a Chicagói Egyetem, a brit GlaxoSmithKline (GSK) gyógyszergyártó, valamint a Lausanne-i Egyetem tudósai vettek részt, akik eredményeikről a Nature című tudományos folyóiratban számoltak be.

A GSK által biztosított 3200 európai DNS-mintában a kutatók több mint 500 ezer genetikai pontot, úgynevezett egypontos nukleotid-polimorfizmust (Single Nucleotide Polymorphism, SNP) vizsgálták. Az SNP-k pontmutációknak tekinthetők, amelyek az evolúció során
nemzedékről nemzedékre öröklődtek, így segítségükkel következtetni lehet a felmenőkről.

A kutatók a genetikai vizsgálat keretében olyan személyekre összpontosítottak, akiknek mind a négy nagyszülője feltehetően egyazon országból származott. A DNS-minták elemzéséből nyert adatokat egy koordinátarendszerben helyezték el: a hasonlatos genetikai struktúrával rendelkező egyének oly módon "csoportosultak", hogy elkülöníthetővé váltak a nagy európai képződmények.

"Európán belül az olyan egyének, akiknek az összes nagyszülője egyazon régióból származott, genetikailag egy kicsit jobban hasonlítanak egymásra, mint azok a személyek, akik távolabbi vidékekről erednek" - hangsúlyozta Carlos Bustamante, a Cornelli Egyetem kutatója, aki biológiai statisztikával foglalkozik. Hozzátette: ily módon viszonylag nagy pontossággal meg lehet állapítani, hogy Európán belül ki honnan származik.

"Amikor az 500 ezer SNP-ből származó adatokat egy koordinátarendszerbe helyeztük, kirajzolódott Európa térképe: képesek voltunk felismerni az Ibériai- és az Appennini-félszigetet, ahogy Délkelet-Európát, Törökországot és Ciprust" - hangsúlyozta a vizsgálatot irányító John Novembre, a UCLA Ökológiai és evolúciós tanszékének kutatója.

A genetikai térkép felbontása oly precíz, hogy a kutatók képesek voltak kimutatni a francia, német, vagy olasz anyanyelvű svájciak közötti genetikai különbségeket. A francia anyanyelvűek genetikailag több hasonlóságot mutattak a franciákkal, a német anyanyelvűek a németekkel, míg az olasz anyanyelvűek a taljánokkal.

A kutatók a genetikailag "jól dokumentált" országok esetében, ahonnan sok minta származott, a vizsgált egyének 50 százalékánál 310 kilométeres, 90 százalékuknál pedig 700 kilométeres pontossággal voltak képesek meghatározni eredeti származási helyüket.

A népesség egészében az egyének 50 százalékánál 540 kilométeres, 90 százalékánál pedig 840 kilométeres pontossággal állapították meg származási helyüket.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását