2024. május 7. - Gizella

Nincs napirenden a miniszterelnök-csere

Kiss Péter kancelláriaminiszter, a szocialista párt alelnöke szerint az MSZP-ben nincs napirenden a miniszterelnök-csere. A politikus erről a szerdai budapesti kormányszóvivői tájékoztatón, kérdésre válaszolva beszélt.
2008. szeptember 3. szerda 15:40 - Hírextra
Mint mondta, szerinte azoknak van igazuk, akik azt mondják, elsősorban abban kell támogatást keresni szélesebb társadalmi körben és a parlamentben is, hogyan lehet az elmúlt két évben elindított folyamatokat érvényessé, igazolttá tenni.

Kiss Péter úgy fogalmazott: nagyon nagy az elkötelezettsége abban, hogy ezt bármilyen feladatkörben érvényre juttassa.

"Ez most részemről nem bejelentkezés arra, hogy miniszterelnök akarok lenni. Ott állok azok mögött a Gyurcsány Ferenc vezette kormányban, akik érvényre akarják juttatni ezt a programot az ország érdekében" - jelentette ki.

A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter emlékeztetett arra, hogy a programot Gyurcsány Ferenccel indították útnak.

"Ha ezt akarjuk érvényre juttatni, igazolni a sikerét a hétköznapokban is, akkor furcsa volna azt mondani, ebben hiszünk, azon dolgozunk, hogy sikeres legyen és rögtön ennek hitelesítő nulladik pontjaként, akinek a nevéhez kötődik, arra azt mondjuk, hogy viszontlátásra" - mondta kérdésre válaszolva Kiss Péter, aki szerint "ez politikai értelemben nem klappol".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását