Kultúra
Furcsán jól érezni magunkat – videóval
Vannak olyan zenekarok, amik esetében szinte érthetetlen, hogy miért nem jutottak magasabbra a világhírnév lépcsőjén. Minden adva van hozzá, hogy akár nagyobb tmegek a fülükbe zárják őket, és valahogy mégsem jött nekik össze, hogy a csapból is folyjanak.
Ha nyelvtanilag tökéletesen kéne megfogalmazni, akkor múlt időben kéne írni a Semisonicról, hiszen – bár a csapat hivatalosan nem oszlott fel – 2001-es, harmadik albumuk megjelenése óta a trió tagjai külön utakon járnak. Igaz, néha összeállnak egy-egy koncert erejéig, ki tudja, talán új nagylemez is lehet belőle egyszer. De ne a végével kezdjük! Itt van erre a célra a F.N.T első, Great Divide néven futó korongjukról. A klip nem az eredeti, hanem az 1999-es 10 dolog, amit utálok benned” című filmből van összevágva, amelyben ez a szám is szerepet kapott.
Az a vicces az egészben, hogy ezt a két dalt nagyon sokan ismerik, míg a zenekar nevére legtöbbször csak furcsa tekintet a válaszreakció. Pedig a Semisonic jó, és még csak nem is tucatzenekar. Valahogy – és tényleg nemcsak az album címe miatt – olyan furcsán jól érzi magát tőle az ember. Vicces is tud lenni, keserédes is, vannak iszogatós, elmerengős dalaik, vannak bulizós számaik, és nóták, amiket hazafelé menet, majd elalvás előtt hallgatunk. Nem túl egyszerű, nem túl bonyolult. Biztos a kémia az oka.