2024. március 29. - Auguszta

Kozmann Györgyöt olimpiai bajnokként ünnepelték

Paks méltóképpen ünnepelte meg Kozmann Györgyöt és társát, Kiss Tamást, akik kenu kettesben győzelemmel felérően bronzérmesek lettek a pekingi olimpián.
2008. augusztus 28. csütörtök 03:05 - Hírextra
Stílszerűen a "We are the champions" fogadta a Kolonics György halála után összeállt sportembereket, a kétezres tömeg pedig folyamatosan skandálta: "Szép volt fiúk!"

Hajdú János polgármester kiemelte: Paks roppant büszke a teljesítményükre, és arra, hogy ilyen kis létszámú közösség ilyen bajnokot tudott kinevelni, mert Kozmann György a szemében aranyérmes, mint ahogy az emberekében is az. A városvezető nem feledkezett meg Paks többi olimpikonjáról sem: Bor Barna és Mészáros Anett cselgáncsozók mellett szót ejtett a Pekingbe tartalékként kiutazott Boros Gergelyről is.

A bronzérmesek közül elsőként Kozmann György szólalt fel, megköszönte a rengeteg biztatást, amit a paksiaktól kapott. Hozzátette: e nélkül semmire sem ment volna az olimpián. A távolabbi tervekről Kozmann azt mondta, most pihenni szeretne, s egyelőre nem akar a jövővel foglalkozni. A tűzijáték méltó megkoronázása volt a köszöntésnek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását