2024. március 29. - Auguszta

A Magyar Demokratikus Charta független a politikától

Gyurcsány Ferenc támogatja a szándékot, hogy Magyar Demokratikus Charta néven szervezzék újjá magukat a "demokraták"; mint mondta, ebben a pártpolitika, a kormánypolitika és ő maga sem vállal közvetlen szerepet. A miniszterelnök szerdán nyilatkozott az MT
2008. augusztus 27. szerda 11:26 - Hírextra
A kormányfő természetesnek nevezte, hogy a pártok, beleértve a kormánypártok támogatóit is, akik nyugodt, demokratikus Magyarországot akarnak, részt vesznek a charta-mozgalomban.
Ebben az én szerepem sem több: állampolgárként és nem miniszterelnökként vagy pártpolitikusként veszek részt benne - fogalmazott.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: nagyon örül annak, hogy sok neves közéleti szereplő - liberálisok, szociáldemokraták, konzervatívok - kezdett el beszélgetni civil szervezetekkel. Hozzáfűzte: az a jó, ha civil társadalmi önszerveződés a bázisa a charta-mozgalomnak.

A rendszerváltás utáni évekre utalva a miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy a Demokratikus Chartának nagyon jó hagyományai vannak Magyarországon.

Gyurcsány Ferenc a kormányszóvivői tájékoztatón ehhez annyit tett hozzá, hogy a felhívást követően sok közéleti személyiség és civil szervezet kezdte az "újra összeszerveződést" és döntött úgy, hogy a Demokraktikus Charta hagyományainak folyatásaként is létrehozza a Magyar Demokratikus Chartát, egy közéleti társadalmi mozgalmat.

Mint mondta, azt javasolták, kérték, hogy először hadd tartsák meg ennek az alakuló ülését szeptember 6-án. Hozzátette: arra készülnek, hogy a demonstrációt szeptember 20-ára hívják össze.

Daróczi Dávid kormányszóvivő kedden jelentette be, hogy szeptember 6-án lesz a Magyar Demokratikus Charta alakuló ülése.

Közlése szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Vitányi Ivánnal közösen arról tájékoztatta az MSZP-frakciót, hogy a kormányfő júliusi bejelentését követően számos köztiszteletnek örvendő személy és civil szervezet jelezte, hogy szeretne részt venni, a Demokratikus Charta hagyományaira építve a Magyar Demokratikus Charta életre hívásában.

Daróczi Dávid azt mondta, a miniszterelnök által eredetileg megjelölt időpontban, szeptember 6-án lesz a Magyar Demokratikus Charta alakuló ülése. Hozzátette: a tervek szerint a Magyar Demokratikus Charta demonstrációt hív össze, várhatóan szeptember 20-ra.

A melegfelvonuláson történt atrocitások után Gyurcsány Ferenc miniszterelnök július 6-án jelentette be, hogy a szélsőségek, az indulatok, az intolerancia elleni jogos nemzeti önvédelmet kezdeményez, és gyűlést hirdetett szeptember 6-ra.

A Fidesz már július 8-án jelezte, hogy nem vesz részt a kormányfő által szeptember 6-ára, az intolerancia ellen meghirdetett gyűlésen, az SZDSZ pedig csak akkor lesz jelen, ha az esemény nem pártrendezvény lesz, hanem más politikai erők is támogatják.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását