2024. május 6. - Ivett, Frida

Az MSZP szerint a Monoki út továbbra sem járható

A Magyar Szocialista Párt Országgyűlési frakciója elkötelezett a Segély helyett munkát” program megvalósításában.
2008. augusztus 22. péntek 14:10 - Hírextra
A társadalomban meglévő szociális feszültségeket pártállástól függetlenül mindenki közel hasonlóan látja. A megoldás eszközrendszere viszont gyökeresen eltér a monoki modelltől. A szocialista kormányzat által elkészített Út a munkába” program legfőbb feladata, hogy az aktív korú, tartósan regisztrált álláskeresőknek és szociális segélyben részesülőknek biztosítson munkalehetőséget. A tervezett intézkedéssor célja, hogy a foglalkoztatottak legalább fele azok közül kerüljön ki, akik rendszeres szociális segélyben részesülnek; így munkájukért ne segélyt, hanem bért kapjanak.
Miután a Magyar Szocialista Párt frakciója a nyár folyamán többször egyeztetett a témában, egységesen támogatjuk a tárca által benyújtott javaslatot. Ezért érthetetlen a Magyar Hírlap állítása, hiszen sem Szanyi Tibor, sem Karsai József, illetve a képviselőcsoport egyetlen tagja sem vett, vagy vesz részt a monoki rendezvényen.
az MSZP Országgyűlési Képviselőcsoportjának vezetői
Forrás: MTI-OS
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását