Kultúra

A Rocky Horror Picture Show remake-je meglepte a szerzőjét

Bemutatása után 33 évvel újraforgatják a Rocky Horror Picture Show című kultfilmet, ám Richard O'Brient, az eredeti színdarab íróját, egyben az 1975-ös film szerzőjét és egyik főszereplőjét erről elfelejtették értesíteni.

"Nincs tudomásom róla, hogy vajon újraforgatják-e, de én nem adtam áldásomat rá" – nyilatkozta csütörtökön a BBC-nek a 66 éves színész-író.

A brit Sky Movies és az amerikai MTV tévétársaság szerdán jelentette be, hogy a közös finanszírozásukban készülő produkció egyik társproducere O’Brien lesz, és egykori executive producere, Lou Adler is visszatér.

Az újrafilmet Angliában a Sky Movies csatorna mutatja majd be. A produkciót 2009 októberére szeretnék befejezni, bár rendező és szereposztás még nincs – írta korábban a brit sajtó.

O’Brien rockmusicaljét 1973-ban tűzte először műsorára egy brit színház. A sikerre való tekintettel két évvel később Jim Sharman rendezésében megszületett a filmváltozat Tim Curry, Susan Sarandon és Meat Loaf főszereplésével. A horror musical meghódította az egész világot, rajongói tábora máig egyre nő, ám a tévések most a fiatalabb korosztályokat is meg akarják célozni a musical felfrissítésével.

A szerző ezzel szemben leszögezte: "nem leszek a társproducere, és egyáltalán nem veszek részt benne." Szerinte azért keverték bele a nevét, mert így akarták megszerezni a beleegyezését.

Azt is csodálkozással fogadta, hogy új dalokat akarnak beleírni a musicalbe: "Én írtam a darabot, a zenét, a dalokat. Honnan veszik majd a dalokat? Ki fogja megcsinálni? Egy kissé furcsa, nemde?" – fakadt ki O’Brien a BBC riportere előtt.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.