2024. május 10. - Ármin, Pálma

Ötvenhétezer dollárral várják haza az ezüstérmes súlyemelőt

Ötvenhétezer dollárral (9,1 millió forint) és anyai koszttal várják haza a kínai fővárosból a kolumbiai súlyemelő olimpiai ezüstérmest. Diego Fernando Salazár Quintero hétfőn lett második a nyári ötkarikás játékokon a 62 kilogrammos súlycsoportban.
2008. augusztus 12. kedd 08:43 - Hírextra

A 27 éves súlyemelő volt az első kolumbiai éremszerző a pekingi olimpián.

Édesanyja, Rosalba elárulta a sajtónak: fia azt kérte, hogy hazatérésekor tipikus kolumbiai étellel, babos rizzsel várja őt. Az 57 ezer dollárnak megfelelő jutalmat a bogotái kormánytól kapja az ezüstért. Egy aranyérem 84 ezret (13,4 millió forint) ér.

Diego Fernando nyolcéves korában elvesztette édesapját és dolgozó édesanyja tudta nélkül kezdett el súlyt emelni. Peking immár a második olimpiája.

"Egyelőre nem tudtunk beszélni, talán később, amikor már minden lecsendesedik. Nem gondoltunk nagy fogadásra hazatérésekor, de azért valami módon mégiscsak az lesz" - ígérte Rosalba.

Az olimpiával kapcsolatos híreket folyamatosan online lehet hallgatni a Pont FM 88.1 Rock & Sport rádión, amit az alábbi címen lehet elérni: http://www.hirextra.hu/banners/pontfm.m3u.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását