Kultúra

Ifjú zarándokok indultak Máriapócsra

Fiatal zarándokok indultak hétfő reggel szent liturgiát követően a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Encsről Máriapócsra, a mintegy négyszáz gyalogló a 130 kilométeres út megtételét követően várhatóan augusztus 15-én érkezik meg Magyarország nemzeti kegyhelyére

Immár hatodik alkalommal rendezi meg a görögkatolikus egyház a zarándoklatot, első alkalommal alig 70-en vágtak neki az egyhetes útnak, most már sok százan. A zarándoklaton végig ott lesz a Görög Katolikus Egyház néhány hete felszentelt püspöke, Kocsis Péter Fülöp is, aki kiemelt figyelmet szeretne fordítani a fiatalok pasztorációjának – közölte Seszták István.

A fiatalok hétfő reggel két útvonalon – Tolcsva, Vis és Kenézlő, illetve Tállya és Rakamaz – jutnak el Bujba, az utolsó előtti állomás Napkor lesz, onnan indulnak Máriapócsra, ahová várhatóan augusztus 15-én érkeznek meg, és részt vesznek az augusztus 17-i búcsún.

A napi 25-30 kilométeres gyaloglás után esténként lelki és kulturális programok várják a fiatalokat az állomáshelyeken – tette hozzá Seszták István.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.