A Spiegelben közölt felmérés szerint Németország fiataljai egyre kevésbé emlékeznek az NDK-ra. A négy egyetemen készült kutatás azt mutatja, hogy – osztalgia ide vagy oda – a fiatalok egyre kevesebb ismerettel bírnak a közelmúltról, ráadásul komoly fogalmi zavaraik vannak.

A nagy többség ma úgy véli, hogy Willy Brandt, Nyugat-Berlin egykori polgámestere, az NSZK kancellárja, a német szociáldemokraták egyik emblematikus figurája a szocialista Németország egyik közkedvelt politikusa volt. Akit természetesen szabad választásokon juttattak hatalomra – mert általános a hit, hogy az NDK nem csak nevében volt demokratikus állam (tovább árnyalja a képet, hogy igazán a demokrácia és a diktatúra közti különbséget sem tudják megragadni).

Ehhez képest szinte nem is meglepő, hogy a közvélekedés szerint a híres-hírhedt berlini Falat a nyugatiak (legrosszabb esetben a szövetséges hatalmak) építtették, hogy elszigetelhessék Kelet-Berlint és Kelet-Németországot a város nyugati felétől.

Innentől csak az a kérdés, az NDK elé görbe tükröt állító valóban remek film, a Good Bye, Lenin, vagy a számos díjjal elismert, a Stasi működésébe bepillantást engedő A mások élete miért is volt annyira sikeres a mozikban: ezek alapján demokráciát gyanítani az NDK-ban legalábbis morbid ötlet lenne.