Kultúra

Ajándékkoncert

Várhatóan teltház előtt játszanak a muzsikusok kedden este a Szegedi Szabadtéri Játékok ajándékkoncertjén, melyet immár hatodik alkalommal rendeznek meg a Dóm téren.

Szeged kiemelt partnere az Európa Kulturális Fővárosa címet 2010-ben viselő Pécsnek, így csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amely addig minden esztendőben reflektorfénybe állítja a kultúra egy-egy szeletét, idén a környezetkultúrát és az egészséget – mondta a Szegedi Szimfonikus Zenekar művészeit dirigáló Gyüdi Sándor karnagy hétfőn az MTI-nek.

A Dóm téri ajándékkoncertek legfantasztikusabb eleme pont a környezet: az ország legnagyobb színpadának hátteréül szolgáló fogadalmi templom, és a négyegyezer fős koncertterem boltozatául szolgáló csillagos ég.

Így adódott az ötlet, hogy az idei koncert programját a környezet és a természeti jelenségek inspirálta zeneművekből állítsuk össze – fogalmazott a művész.

A szimfonikusok hetvenöt zenésze így Mendelssohn Hebridák-nyitányát, Beethoven VI. "Pastoral" szimfóniáját, két Debussy-művet: A tengert és az Egy faun délutánját, valamint Muszorgszkij Éj a kopár hegyen című szerzeményét adja elő.

Gyüdi Sándor elmondta, a Dóm téri koncertek rendezése során mindig meg kell küzdeni azzal a problémával, hogy a nézőtér hátsó soraiban ülők nagyon messze vannak a muzsikusoktól, s nincs a koncerttermekhez hasonló világítás sem.

Ezért az idei esztendőben – új műfajként – a diaporámához hasonló vetítés segítségével kísérik látványelemekkel a muzsikát.

A zeneművekhez válogatott képek kottaszerűen követik egymást, a digitális technikának köszönhetően a látványelemek "egymásba tűnése", a nagyítások, a fényerőváltozások azonban különleges hangulatot teremtenek majd.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.