Gazdaság / HR

Leépít az Air Berlin

Németország kettes számú légifuvarozójának, az Air Berlinnek a főnöke a hét végén a WirtschaftsWoche című lappal közölte, hogy az idei évre bejelentett téli tíz százalékos leépítés, miszerint 14 járatot beszüntetnek, csak az első felvonása a tervezett kap

Joachim Hunold közölte azt is, hogy árakat is kell emelniük – a téli járatoknál ez 11 százalék körül lesz – és legkevesebb 150 millió eurót akarnak megtakarítani a nem kifizetődő útvonalak számának csökkentésével, illetve marketingmunkájuk javításával. Bejelentette, hogy az üzleti osztályon az utastarifákat külön emelik majd.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.