Sport

Inter: ha nincs Lampard, lesz majd más

Az olasz bajnok Internazionale labdarúgócsapatának vezetői akkor sem esnek kétségbe, ha nem sikerül szerződtetni Frank Lampardot, a Chelsea középpályását.

Massimo Moratti klubelnök kijelentette, hogy vannak jelöltjeik, akikkel megkezdik a tárgyalásokat, amennyiben a Lampard-féle üzlet végleg kútba esik.

"Természetesen Lampard az első számú jelöltünk, de körülnéztünk már a nemzetközi piacon. Mindenképpen szerződtetünk, egy olyan tipusú középpályást, mint ő" – mondta az Inter első embere, hozzátéve, hogy az angol válogatott középpályáson múlik, hol folytatja pályafutását.

A France Football című szaklap ugyan korábban már kész tényként közölte, hogy az Inter 9 millió eurót fizetett a 30 éves futballistáért, aki 2012-ig évi 7,3 millió eurót kap. Ám a múlt hét elején a londoni együttes illetékesei kijelentették, hogy egyik legjobb játékosuk nem eladó.

Lampard Milánóban újra együtt dolgozhatott volna korábbi edzőjével, Jose Mourinhóval, aki júniusban vette át a csapat vezetését Roberto Mancinitől.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.