2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Másfél év börtön melegfelvonulás miatt

Másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt hivatalos személy elleni erőszak miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön, nem jogerősen egy férfit, aki a melegfelvonuláson macskakővel dobálta a rendőröket.
2008. július 17. csütörtök 14:11 - Hírextra

A bíróság elrendelte, hogy a 4 éves próbaidő alatt a férfi pártfogó felügyelete alatt álljon. Az ítélet szerint a próbaidő alatt a vádlott köteles magát távol tartani olyan tömegrendezvényektől, amelyen a résztvevők száma meghaladja az ötvenet.

Az ügyész tudomásul vette az ítéletet. A vádlott és védője három nap gondolkodási időt kért, ezért az ítélet nem jogerős.

A bíró indoklásában elmondta, a vádlott - mintegy ötven fős tömeg részeként - felfegyverkezve, csoportosan, társtettesként követte a bűntettet. Legalább három alkalommal dobott követ a rendőrök felé.

Úgy fogalmazott: "A büntetés célja kettős: a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy a vádlott a jövőben elkövessen bármiféle bűncselekményt, illetve annak megelőzése, hogy bárki más elkövessen ilyen, vagy ehhez hasonló (...) bűncselekményt".

Azt mondta, "tűrhetetlen és tarthatatlan", hogy budapesti rendezvényeket megzavarják és rendőrökre támadnak különböző randalírozó csoportok. "A jogállam kereteit feszítené szét az, hogyha a büntető igazságszolgáltatás nem a törvény legnagyobb szigorával lépne fel az ilyen és ehhez hasonló cselekményekkel szemben" - hangsúlyozta a bíró.

Enyhítő körülményként értékelte a bíróság a vádlott büntetlen előéletét. A beismerő vallomás nem minősült enyhítő körülménynek, tekintettel a tettenérésére. Látszólagos megbánást a vádlott csak a kődobálását rögzítő felvételek megtekintése után mutatott - jegyezte meg a bíró.

A vádlott a tárgyaláson elmondta, hogy kíváncsiságból ment el a melegfelvonulásra, majd ott csatlakozott az ellentüntetőkhöz. Mint mondta, nem érez indulatot a melegekkel szemben. Bírói kérdésre válaszolva ugyanakkor közölte, a tüntetésen többször kiabálta, hogy "Mocskos buzik!".

A férfi azzal magyarázta tettét, hogy nyugtatók hatása alatt állt, amelyeket munkahelyi és párkapcsolati problémája miatt szedett.

A tárgyalóteremben lejátszották azokat a felvételeket, amelyeken jól látszik, hogy a vádlott több alkalommal követ dob az egyenruhás rendőrök felé.

Egy másik csütörtöki tárgyaláson, miután a gyorsított bírósági eljárás feltételei nem álltak fenn, nyomozásra visszaadta az ügyészségnek a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt az ügyet, melyben a vád szerint egy férfi, arcát kendővel eltakarva, kővel, füstgránáttal és székkel dobálta a július 5-ei melegfelvonulást biztosító rendőröket a Hősök terénél.

A vád felfegyverkezve, csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak volt, melyért több éves szabadságvesztés is kiszabható. A bíróság csütörtökön meghallgatta a vádlottat, aki csak részben ismerte el bűnösségét, ezért nem volt lehetőség az elsőfokú büntetőper lefolytatására.

A lopás, garázdaság, rongálás és más bűncselekmények miatt korábban többször is elítélt férfi ügyében újra megindul a nyomozás.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

jegenye33
2008. július 17. 22:46
A cim adja el a hírt, a cikket.
De nem elég, ha nagyot szól, az se baj ha igaz.
A itélet nem a melegfelvonulás miatt, hanem a rendőrök megtámadása miatt marasztalta el a kődobálót.
Nagyon nagy különbség, és ez tény és nem vélemény kérdése.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását