2024. április 19. - Emma

Korruptabbak vagyunk, mint tíz éve

A megkérdezettek 62 százaléka szerint ma nagyobb a korrupció, mint tíz évvel ezelőtt volt, és csak öt százalékuk szerint kisebb - derült ki abból a felmérésből, amelyet a Nézőpont Intézet készített a Heti Válasz számára.
2008. július 17. csütörtök 07:21 - Hírextra
A hetilap csütörtöki számában megjelenő kutatás szerint júliusban a mintegy nyolcmillió választópolgár 38 százaléka Fidesz-szimpatizáns - az egy hónappal ezelőtti 42-höz képest -, 18 százaléka pedig az MSZP-t támogatná. Utóbbi 1 százalékkal kevesebb a júniusi adathoz viszonyítva.

A biztos szavazók körében a legnagyobb ellenzéki párt támogatottsága a júniusi 54-ről 52 százalékra csökkent, míg az MSZP változatlanul 19 százalékon áll.

Mint írják, ezek alapján elmondható, hogy a Fidesznek alig ártott, az MSZP-nek pedig alig használt a hetek óta tartó "előre hozott" kampány. A Nézőpont Intézet megfogalmazása szerint júliusban érdekes átrendeződés zajlott: a Gyurcsány Ferenc "alternatíváiként" számon tartott Kiss Péter, Szili Katalin és Gráf József népszerűsége kivétel nélkül csökkent, a Gyurcsányhoz közelebb álló utódjelöltek - mint Bajnai Gordon, Veres János - pedig erősödtek.

A kutatás megállapítása szerint abban, hogy az MSZP elfogadottsága a reklámhadjárat ellenére sem emelkedett, a pártelnöknek is szerepe van, nem élt ugyanis a népszerűség-növelés kínálkozó lehetőségével. Noha a választók 76 százaléka egyetért a "segélyért közmunkát" elvvel, a kormányfő hosszú hezitálás után elvetette e lehetőséget - teszik hozzá.

A válaszadók fele szerint egyik párt sem tartja szem előtt a bérből élők érdekeit, s egyikük sem küzd eléggé a korrupció ellen; pedig a "jogosulatlan előnyszerzés" a választók 62 százaléka szerint erősödött az elmúlt tíz évben.

Júliusban a Nézőpont Intézet arra is megkérte a válaszadókat, mondják el, hány évesek lennének a pártok, ha egy emberhez kellene hasonlítani őket. Ezek alapján elmondható: a Fideszt tartották a legfiatalabbak (31 év), ennél egy kicsit "idősebbnek" pedig az SZDSZ-t gondolták (39 év). Az MDF 42, a KDNP 45 éves a válaszolók szerint, a sort pedig az MSZP zárja a maga 49 évével.

A kutatás összegzése szerint a következő választás nagy kérdése mindezek alapján úgy is feltehető: rá merik-e bízni saját sorsuk alakítását az idős választók a "fiatalokra"?

A Nézőpont Intézet a felmérést június 26-a és július 7-e között készítette, a reprezentatív minta ezer, 18 év feletti magyar volt, akiket személyes kérdőíves interjúkkal kérdeztek.
Forrás: Infó Rádió
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását