2024. április 18. - Andrea, Ilma

Tiltott rovargyűjtés - hét év is lehet a vége

Akár 7 év börtönre is ítélhetnek Indiában két cseh rovarszakértőt tiltott rovargyűjtés miatt. Emil Kucerát és Petr Svachát, a Cseh Tudományos Akadémia Rovartani Intézetének munkatársait június 22-én tartóztatták le Nyugat-Bengál indiai államban rovarlárvá
2008. július 15. kedd 10:52 - Hírextra
A tudósok azt állítják, hogy tudományos célra, illetve saját gyűjteményük gyarapítására gyűjtötték a védett rovarokat, az indiai hatóságok azonban tiltott üzleteléssel gyanúsítják őket. A The Times of India című lap szerint Petr Svacha olyan internetes portált működtet, amelyen ritka bogarakat kínálnak megvételre.

A nyugat-bengáli erdőfelügyelet gyanúja szerint a csehek Kínába, illetve Csehországon keresztül Nyugat-Európába akarták kicsempészni az erdőben gyűjtött lepkéket és más rovarokat. Utpal Nag erdőfelügyelő szerint a két tudósnak tudnia kellett, hogy tilos az erdőben állatokat begyűjteni, annál is inkább, mivel nagyszabású tanulmányokat írtak India gazdag élővilágáról.

A The Times of India szerint elképzelhető, hogy a két cseh lebukása "csak a jéghegy csúcsa", és a két kutató egy nagyobb nemzetközi csempészhálózat tagja.

A két cseh tagad minden vádat és támogatja őket a nemzetközi tudósközösség is. Több mint 600 személy, zömében tudós írta alá azt a petíciót, amely a cseh tudósok elengedését követeli az indiai kormányfőtől.

A csehek helyzetének rendeződését késlelteti, hogy éppen sztrájkolnak az indiai igazságügyi dolgozók. Emiatt a július 7-re kitűzött bírósági meghallgatás már el is maradt, és legkorábban július 21-én kerülhet sor a tárgyalásra.

Indiai rovarkutatók aggodalmukat fejezték ki a cseh entomológusok sorsa miatt, mert hazájukban hasonló ügyekben gyakran két évig is eltart, míg a bíróság döntést hoz.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását