Belföld
Keressünk miniszterelnököt 3.
Hogyan készítsünk miniszterelnököt? Fogjunk egy zakót, egy elegáns inget, és egy jól kinéző cipőt. Kezdjünk el ezekkel mászkálni a parlamenti széksorok között, és akire mindegyik ráillik, legyen az a kormány feje. Vagy: gondoljuk végig, hogy jól fizetett
A jelenlegi nem túl széles választékon túllépve megpróbálunk a dolgok mélyére hatolni és kideríteni, hogy a mostani jelölteken kívül még kik állhatnak rendelkezésre. Végig nézzük a parlamenti pártokat aszerint, hogy bújkál-e közöttük megfelelő miniszterelnök-jelölt.
Mindenhol azonos szempontokat igyekszünk figyelembe venni: mostani megítélése, a pártbeli szerepe, eddigi politikusi munkája, és magánemberi oldala, személyes kisugárzása.
5. Kósa Lajos
Mostani megítélése
1982-ben érettségizett a KLTE Gyakorló Gimnáziumában Debrecenben. 1989-ben végzett a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetem tervgazdasági szakán. Egyetemistaként a Rajk László Szakkollégium tagja, 1986-ban titkára volt. 1989-től egy évig a Konjunktúra-, Piackutató és Informatikai Intézet tudományos segédmunkatársa volt, és a Közgazdaság-tudományi Egyetemen óraadóként mikroökonómiát tanított.
1988. március 30-án a Fidesz alapító tagja. 1989-ben részt vett a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon, tagja volt az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalócsoportjának. 1989-1990-ig a párt politikai tanácsadó testülete, 1992-től a gazdaságpolitikai csoport tagja. 1994. júniustól 2003. májusig a pártelnökség tagja, 1995-től 2003-ig alelnök. 1994-től a Hajdú-Bihar megyei szervezet elnöke, tisztségében az általános tisztújítás során is megerősítették. 2003 nyarától a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség önkormányzati tagozata elnökségi tagja, majd ugyanez év őszétől választókerületi elnök.
1990 óta országgyűlési képviselő (1990: országos lista, 1994: Hajdú-Bihar megyei lista, 1998: Hajdú-Bihar 3. vk., Debrecen). Az 1998. októberi 18-i önkormányzati választásokon Debrecen megyei jogú város polgármestere lett. 2001 tavaszán elnyerte az Év polgármestere kitüntető címet. 1998. szeptembertől 2002. májusig frakcióvezető-helyettes, a számvevőszéki bizottság elnöke. A 2002. áprilisi országgyűlési választásokon az első fordulóban megvédte debreceni mandátumát. Október 20-án másodszor is Debrecen polgármesterévé választották. Az új Országgyűlés május közepi megalakulását követően a számvevőszéki állandó bizottság tagja, 2003. júniusig az önkormányzati bizottság alelnöke; majd a helyek júniusi újraosztásától a szakbizottság tagjaként dolgozik tovább. A számvevőszéki bizottságban 2004. augusztus 27-én befejezte munkáját. A 2006. évi országgyűlési választásokon Hajdú-Bihar megye 3. választókerületében szerzett egyéni mandátumot. 2006. május 30-tól az önkormányzati és területfejlesztési bizottság tagja.
Sokan emlegetik őt, mint a jelenlegi kizárólagos miniszterelnök jelölt, Orbán Viktor csereszabatos megfelelőjét. A Fidesz olyan erős emberének számít, aki az alapító atyák közül még nem amortizálta le a hírnevét. Tíz esztendeje vezeti a civis várost, Debrecent, és a polgármesterként elért sikerei tovább erősítik a politikai elfogadottságát.
Sokszor szólal meg mostanában, de elsősorban az önkormányzat védelmezőjeként, ami nem baj. Keményen ostorozza a jelenlegi kormányoldalt, de igyekszik mindig reálisnak tűnő indokokat beépíteni a vádjaiba. Debrecenben sokan szeretik, mert erőskezű polgármesternek tartják aki jól megtervezett vonal mentén fejleszti a rá bízott települést.
Bár ő rendre visszautasítja a miniszterelnöki székre való aspirálását, de egyáltalán nincs kizárva, hogy egy esetleges 2010-es vereség után őt fogják a jelenlegi vezér székébe beültetni.
Pártbeli szerepe
A kemény mag kemény tagjaihoz tartozik. Hosszú ideje tagja a legnagyobb ellenzéki párt belső vezetésének, és sikerült eddig megúsznia azt, hogy a külvilág felé kikerült kritikái miatt száműzetésbe kényszerítsék. Bár minden egyes megszólalásában átsüt a Fidesz mondandó, de mégis a legtöbbször sikerül kiegyensúlyozott jobboldali vélemény továbbítania a hallgatói felé. Nem mindig illeszkedik bele az aktuális támadási frontokba, és ritkán vetik be egy-egy témával kapcsolatban. Ennek ellenére elfogadott személy nemcsak a jobb, de a baloldal egyrészében is.
Eddigi politikusi munkája
Polgármesterré válása előtt is a parlament gazdasági bizottságaiban dolgozott, de előszeretettel vett részt a Budapest Bank, vagy Postabank körüli ügyeket vizsgáló bizottságok munkáiban is. 2002 óta stabil tagja – egy évig alelnöke is – az önkormányzati bizottságnak, amelyben az ország 3200 önkormányzatával kapcsolatos döntésekkel, jogszabály változtatásokkal foglalkoznak.
Vélhetően a polgármesteri szék az igazán neki való, hiszen lényegében azóta ismerhette meg a szélesebb közvélemény is.
Helyére került a Fideszes rangsorban, és azóta is jól érzi ott magát.
A parlamenti felszólalásai is elsősorban az önkormányzatiság köré csoportosulnak. 2001-ben elnyerte az év polgármestere díjat, amely tekinthető szakmai kitüntetésnek is. Igyekszik a parlamenti helyét felhasználni Debrecen és Hajdú-Bihar megye érdekében is, persze csak a hivatalos keretek között.
Magánemberi oldala
Bár három gyermek édesapja mégsem lehet nagyon családja körében látni. Ez persze azt is jelentheti, hogy védi őket a nyilvánosságtól. Elsősorban szakemberként ismert, bár a debreceniek rendszerint találkozhatnak vele az utcán, ahol igyekszik minden hozzáfordulót meghallgatni.
Személyes kisugárzása
Kemény, sportos a megjelenése, amelyhez ugyanilyen stílusú – odamondós – beszédstílus árad. Nyilvános megszólalásain mindenkinek figyelni kell a szavaira, mert nemcsak összeszedetten beszél, de mondandóját igyekszik mindig látványosan be is csomagolni. Jól kezeli a hallgatói reakciókat, de soha nem próbál meg a vele szemben ülők fölé kerekedni.
Ami a szívemen, az a számon – stílusban tesz megnyilatkozásokat, amelyek néha visszaütnek felé. Nem a nép egyszerű gyermekeként jutott a helyére, így nem biztos, hogy jó kapcsolatba tudna kerülni egy kampány során azokkal, akiktől voksokat szeretne szerezni.
@@
6. Orbán Viktor
Mostani megítélése
"Jól esik, hogy én nyertem, de a valódi sportteljesítmény nem jogosít fel arra, hogy győztesnek tekintsem magam, mert ez egy igazi holtverseny volt, ahol mind a négyen 23 pontot lőttünk" – jelentette ki a győztes. Mint mondta, az ilyen pontozások alkalmával nem mindig születik igazságos eredmény. A Fidesz elnöke megköszönte annak a majdnem 8 ezer tippelőnek is a részvételt, akik ringbe szálltak a Viktortotó tippversenyében.
Az első helyezett Ináncsy József nem mindennapi teljesítményt nyújtott: huszonötből hússzor találta el a győztes személyét és a meccsek eredményét, ötször a pontos végeredményre valamint a végső politikus-győztesre is jól tippelt, így övé lett az első díjat jelentő LCD televízió.
A Viktortotó záróakkordjaként Orbán Viktor és Kósa Lajos a tippverseny első két helyezettjével vívott csocsómeccset.
(orbanviktor.hu)
Ő az aktuális megváltó. Tőle várja most a kisnyugdíjastól kezdve a nagyvállalkozókig szinte mindenki, hogy majd rendbe teszi az országot. Az mindegy, hogy egyszer már megpróbálta, de belebukott. Az is mindegy, hogy a populizmust félre téve ő sem tehet majd mást, mint a Gyurcsány-kabinet.
Pénzt csak pénzből lehet csinálni – tartja egy bölcs Wall Street-i mondás. A gazdaság csak akkor fog működni, ha lesznek, akik működtetik. Ennek irányvonalait nagyrészben az unió határozza meg, amely nagyon nem fogja megváltoztatni a véleményét akkor sem, ha a korona egyik szállítója kerül a kormány élére. Így mondhat most bármit az ellenzék vezére, de amikor a kezébe kerül a kincstár kulcsa, ős is csak azon a vonalon haladhat, amit Gyurcsány kitűzött. Persze megpróbálkozhat az unión kívüli élettel is, de lehet, hogy akkor nem sokan maradnak meg körülötte.
Ügyesen tartja készültségben a Fidesz hadat és a hozzájuk csatlakozó önkénteseket. Az azonban nem biztos, hogy a készültség kitart majd a választásokig, és páncélukra emelve vihetik be szeretett előjárójukat a régen áhított kormányzati lakba.
Pártbeli szerepe
Ezt nem nehéz definiálni, hiszen Orbán Viktor egyszemélyben jelképezi a Fidesz múltját, jelenét és jövőjét. Néha ugyan felbukkannak körülötte karakteresebb hangok, de rendre mindegyik elhall, vagy elmenekül Brüsszelbe.
Vitathatatlan, hogy a rendszer- és módszerváltás utáni időszak legnagyobb politikai fordulatát Orbán Viktor tudta úgy végrehajtani, hogy közben padlóra küldte a vérprofi politikus Horn Gyulát. Az egykori liberális, borostás, farmerkabátos srácból négy év alatt úgy vált Antall József legjobb konzervatív utódjává, hogy 1998-ban már egységbe tömörült mögötte az akkori jobboldal. Ezt a tömörítő képességét azóta sem felejtette el, és a mai napig a teljes konzervatív éra az ő öltönykabátja alatt egyesül.
Eddigi politikusi munkája
Ezt az egész ország, két harmad Európa, és fél Amerika is ismeri. A Nagy Imre újratemetésen elmondott beszédekor került be a neve a köztudatba. Az akkori húszas generációnak nyújtottak megfelelő politikai kibontakozási lehetőséget. Még a Kölyökidőbe is elmentek nyilatkozni, ha így hozta a szükség. Persze a mostani SZDSZ elnök, akkor még az ő oldalán üldögélt.
Antall József a halálos ágyán adta neki azt az ötletet, hogy a Szabad Demokraták kisöccse pozíciója helyett jobb lenne, ha megkeresné azt a kis rést, amelyet az akkor már erősen bomladozó MDF hanyatlása okozott a politikai palettán. Keresse meg, és helyezkedjen át oda, mert akkor több esélye lesz a politikai életben maradásra, mint a magyar narancs leghívebb követőjeként.
Viktor így is tett, és a keleti széllel elrepítette a magát a konzervatív oldalra, ahol a mai napig éli vidám életét.
Magánemberi oldala
Ezt érdemes különválasztani a politikai produkcióitól. A százezres tömeggyűléseken gyújtó hangú beszédeket mondó O.V. más mint a családi körben vagy szűkebb nyilvános rendezvényeken megjelenő mindenki Viktora. Rendszeresen jelennek meg azok a fényképek, összeállítások, ahol gyermekeivel és élete párjával készülnek valamilyen programra. Ezek mind a jó apuka modellt sugallják, akinek nemcsak az ország dolgaira, de közvetlen szeretteire is jut ideje. Legutóbb az EB kapcsán villogtatta meg magánemberi oldalát, amikor a honlapján közös tippelésre kérte az érdeklődőket. Ez jó ötlet még akkor is, ha tudjuk, hogy mindez része egy jól felépített image kampánynak.
Persze nem tisztünk megítélni, hogy ezekből mi a valós érzelem és mi a jól sikerült PR fogás, de nem ő lenne az első politikai vezető, akiről kiderülne, hogy a félelmetes arculata mögött tud ő kedves és szerető családapa is lenni.
Személyes kisugárzása
Sokan úgy kezelik őt mint egy rocksztárt vagy híres filmcsillagot. Jobboldali munkahelyeken nem egyszer láthatóak Orbán Viktoros fotók kiragasztva a női dolgozók legnagyobb örömére. Még többet ér a fénykép, ha van rajta esetleg dedikálás is. Külön öröm, ha valaki személyes közelségbe kerül vele, ne adj isten még egy kézfogás erejéig meg is érintheti. Akadnak olyan hölgyrajongói, akik egy ilyen összepillantás után órákig nem is mosnak kezet.
Sok politikussal szemben az egyik legnagyobb erénye, hogy sokat mosolyog, és ez nem is áll neki rosszul. Nem tűnik erőltetnek, így könnyebben tud vele azonosulni szinte mindenki. Néhány kivételtől eltekintve figyel is arra, hogy természetesnek, a nép gyermekének mutassa magát, amely taktika eddig még jól jövedelmezett a számára.
Kérdés, hogy miniszterelnökként milyen lesz. Egyszer már megpróbálta, és akkor igen hamar elfelejtette ezt az énjét és igyekezett mindent és mindenkit erővel lenyomni a választók torkán. Ha most is ebbe a hibába esik, lehet, hogy a célszalag előtt fog orra bukni. S, ha most sem sikerül győzelemre vezetnie csapatát és rajongóit, akkor már csak a csoda segíthet neki abban, hogy továbbra is a Fidesz élén politizálhasson.
Ám addig még van közel két év. Ez nagy idő, sok minden történhet addig. Ha akar nyerni – és miért ne akarna – és odafigyel majd nemcsak a tanácsadók, de a választók szavaira is, akkor vezetheti 2010-től az országot. Ha nem, akkor marad neki a pártpolitika. Ja, és persze Gyurcsány Ferenc is ott lesz 2010-ben a másik oldalon. Vélhetően ismét nagy örömmel fog vele megmérkőzni.