2024. április 19. - Emma

Súlytalanságban alkotni

A súlytalanság állapotában kísérel meg remekműveket alkotni egy csoport brit képzőművész Oroszországban egy repülőgép fedélzetén.
2008. július 8. kedd 11:00 - Hírextra
Az öt kísérletező kedvű művész és kísérőik kedden startolnak a Moszkva melletti Csillagvárosból. Arra kíváncsiak, hogy a világűrben uralkodó körülmények miként hatnak az alkotási folyamatra.

Az orosz gép összesen tízszer, egyenként 23 másodpercre juttatja utasait a súlytalanság állapotába. A művészeknek ennyi idő alatt kell elkészülniük az alkotásokkal, és közben a lebegő vásznakat és szobrokat is meg kell tartaniuk valahogy.

A gravitációmentes tanulmányutat Nasser Azam londoni képzőművész szponzorálja. "Fantasztikus lehetőség ez a festészetem határainak kitágítására, és a csoport többi tagját is nagyon felvillanyozza ez a fizikai és művészi értelemben is bámulatos vállalkozás" - mondta a 44 éves művész.

Azam elmondta, reméli, hogy a súlytalanság megfelelő állapot lesz tervezett alkotása kivitelezéséhez, egy oltárképhez Francis Bacon, az 1992-ben elhunyt világhírű brit festő emlékére.

A képzőművészeket elkíséri egy operatőr és egy filmrendező, akik megörökítik a zéró gravitációs alkotói folyamatot, a művekből pedig októberben kiállítást rendeznek Londonban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását