2024. április 19. - Emma

MDF: egymással vitatkoznak a szocik

Úgy tűnik, az MSZP-én belül vita alakult ki, hiszen amíg a miniszterelnök az alapvető élelmiszerek áfa-csökkentése ellen érvel, addig Kovács László uniós biztos alig több mint egy hónapja az élelmiszerek áfájának csökkentése mellett érvelt.
2008. július 4. péntek 17:50 - Hírextra
A kormányfő sajátos módon ismerte be, hogy energiája elfogyott, s ezt a ciklust lezártnak tekinti, hiszen plakátkampányba is kezd. A kérdés csupán az: a hatéves semmittevést követően mit is kíván reklámozni majd. Az MDF továbbra is tartja magát a Nemzeti Adószabadság programjában kifejtettekhez, miszerint csökkenteni kell az egyes alapvető élelmiszerek áfáját. Mindemellett lehet csökkenti az üzemanyagárakat is, a benzin jövedéki adóját egyszerűen ki kell venni az általános forgalmi adó számítási alapjából.

A Magyar Demokrata Fórum úgy látja: a szocialistáknál házon belüli vita alakult ki, hiszen amíg a miniszterelnök a mai napon az élelmiszerek áfa-csökkentése ellen érvelt, addig Kovács László uniós biztos alig több mint egy hónapja úgy nyilatkozott: „a magyar kormánynak lehetősége lenne jelentős mértékben csökkenteni az élelmiszerek áfáját.” Először a kormánypártnak kellene azonban tisztáznia, hogy a bársonyos semmittevést hirdető pártelnök vagy az Európai Unió adóügyekért felelős biztosának javaslatát támogatja-e.

Az MDF szerint a miniszterelnök sajátos beismerést tett, amikor nyilatkozatában úgy érvelt: a választási ciklus közepén elkezdődött ígérgetésnek kampánnyal kell véget vetni. A kormányfő beismerte: energiája elfogyott, s ezt a ciklust tulajdonképpen lezártnak tekinti. Kampányba is kezd, a kérdés csupán az: a hatéves semmittevést követően mit is kíván reklámozni majd a kormányzat.

Ideje, hogy a miniszterelnök belássa: plakát- és kampányhadjárat helyett azonnali intézkedésekre van szükség, s nem csupán például a fuvarozók, de az egész középosztály elviselhetetlen terheinek csökkentése érdekében.

A Magyar Demokrata Fórum a Nemzeti Adószabadság Programban már leszögezte: csökkenteni kell az egyes alapvető élelmiszerek áfa-kulcsát. Az MDF a minap az üzemanyagárak mérséklésére is megoldást kínált: a benzin jövedéki adóját ki kell venni az általános forgalmi adó számítási alapjából. Mindazonáltal furcsa, hogy éppen Gyurcsány Ferenc próbál a populista viták veszélyeire figyelmeztetni, hiszen a populizmust csakis őszinteséggel lehet elkerülni, vagyis egy politikusnak ugyanazt kell mondania a nyilvánosság előtt, mint belső pártértekezleteken. A kormányfő populizmussal harcol a populizmus ellen, mindeddig nem sok eredménnyel.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását