2024. április 19. - Emma

Újabb nyolc városunk lesz

Nyolc településnek adományozott városi címet Sólyom László köztársasági elnök július 1-jével - jelentette be Gyenesei István önkormányzati miniszter hétfőn, a Budapesten tartott városavató ünnepségen.
2008. június 30. hétfő 14:27 - Hírextra

Ezzel 306-ra nő a városok száma Magyarország 3.129 települése között. Várossá válik Bodajk (Fejér megye), Fertőszentmiklós (Győr-Moson-Sopron megye), Hajós (Bács-Kiskun megye), Halásztelek (Pest megye), Isaszeg (Pest megye), Pusztaszabolcs (Fejér megye), Rudabánya (Borsod-Abaúj-Zemplén megye), Zamárdi (Somogy megye).

Jelenleg városokban él a magyarországi lakosság 67 százaléka - közölte a miniszter.
Hangsúlyozta: az, hogy erős és sikeres Magyarországot teremthessünk, csak a településszerkezet fejlesztésével lehetséges. Kiemelte, hogy a várossá válásban nagy szerepe volt a civil szervezeteknek, amelyek továbbra is meghatározóak lesznek az adott települések életében.
Az új városok mindegyike egy-egy "mikrotérség" központjaként működik kulturális, gazdasági vagy turisztikai értelemben, ami fokozott felelősséget ró ezeknek a településeknek a vezetőségére és lakosságára - mutatott rá Gyenesei István.

Az idén 23 település pályázott városi címre, ezek közül a miniszter - egy zsűri javaslata alapján - nyolcat terjesztett a köztársasági elnök elé, aki ezt jóváhagyta.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását