Belföld
Induló CET építkezés Budapesten
Megkezdődött a Közraktárak területén kialakítandó kulturális, turisztikai és szórakoztató központ építése pénteken Budapesten. Az első kapavágást (a régi épületek egy részét elbontják, ezért inkább az első csákánycsapást) Demszky Gábor főpolgármester tett
A főpolgármester elmondta: a tervek szerint 2010 nyarára készülhet el a CET (Central European Time) névre keresztelt új multifunkcionális épületegyüttes mintegy 8 milliárd forintból.
A területfejlesztés során a Közraktárak 40 százalékát elbontják és a Fővám teret kibővítik, ami a város felőli közlekedést segíti elő, teszi biztonságosabbá – mutatott rá Demszky Gábor.
Az új létesítmény összterülete megközelíti a 31 ezer négyzetmétert, amelyből mintegy 12.500 négyzetméter lesz hasznosítható. A komplexum egy 1.050 főt befogadó multifunkcionális rendezvénytermet, galériákat, könyvesboltokat, éttermeket, kávé- és teaházakat, valamint a dunai partszakasz teljes hosszában elnyúló teraszokat foglal magában, a felszín alatt pedig egy 250 parkolóhelyes mélygarázst alakítanak ki – részletezte a főpolgármester.
A Közraktárak hasznosítására a tulajdonos Budapest Főváros Önkormányzata 2007 tavaszán írt ki pályázatot, amelynek során a Porto Investment Hungary Kft. magára vállalta a beruházás valamennyi költségét, beleértve közlekedésfejlesztési feladatokat is.
Ennek fejében a cég 25 éves üzemeltetési és hasznosítási jogot nyert, továbbá megkapta a bérbeadásra vonatkozó úgynevezett kizárólagos ügynöki tevékenység jogát is erre az időszakra.
Forrás: MTI