2024. április 18. - Andrea, Ilma

Nem lesz felügyelőbizottsági tag a közlekedési szövetségnél a BKV volt vezérigazgatója

Zárt ülésen Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes előterjesztésében a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön megválasztotta a Budapesti Közlekedési Szövetség Kht. felügyelőbizottságának három fővárosi önkormányzati delegáltját.
2008. június 26. csütörtök 13:24 - Hírextra
A döntést követően képviselők az MTI-nek elmondták, hogy Hagyó Miklós egy helyszínen kiosztott javaslatában visszavonta Antal Attila, a BKV volt vezérigazgatója jelölését.

Tarlós István Fidesz-frakcióvezető felszólalásában hangsúlyozta, hogy Antal Attila távozásának körülményei miatt elfogadhatatlannak tartják a jelölését.

A kht. felügyelő bizottságában szombattól 2011 nyaráig az önkormányzat delegáltjaként Hagyó Miklós és Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettesek kabinetjének egy-egy munkatársa, politikai tanácsadója, illetve Antal Attila helyett Kotulyák Tamás, a BKV dolgozója tevékenykedik majd. A felügyelő bizottságba az állam szintén három embert, a Pest Megyei Önkormányzat pedig egyet delegál.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását