2024. április 20. - Tivadar

Az IDF követeli a megigért tandíjmentességet

Az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) szerint az oktatási kormányzat becsapja a közvéleményt, a tandíj bevezetésekor ugyanis azt ígérte, hogy a legnehezebb anyagi helyzetben lévő, illetve a legjobb teljesítményt nyújtó hallgatók tandíjmentességet kapnak.
2007. szeptember 30. vasárnap 15:22 - Hírextra
Az IDF felszólítja a kormányt, hogy azonnali jogszabály-módosítással tegye lehetővé a tandíjmentességet - tájékoztatott vasárnap közleményben az ifjúsági szervezet.

Az IDF szerint ma a jogszabályok alapján egyetlen államilag támogatott hallgatónak sem lehet tandíjmentességet adni. A felsőoktatási törvény szerint a mentességet élvező diákok körét az egyetemek és főiskolák határozzák meg, de ezt csak úgy tehetik, hogy a tervezett tandíjbevételek ne csökkenjenek. Ez akkor lehetséges, ha a 105 ezer forintos tandíj összegét néhány esetben megemelik, hogy más diákok mentességet kaphassanak. Ezt a lehetőséget azonban Hiller István oktatási miniszter megakadályozta, azzal az indokkal, hogy a felvételi tájékoztatóban megjelent 105 ezer forintos tandíjtól már nem lehet eltérni - írja közleményében az IDF.

Az IDF szerint a kormányzat félrevezette az állampolgárokat, amikor a tandíj bevezetésekor versenyt ígért a felsőoktatási intézmények, illetve a hallgatók között, és azt állította, hogy a rászorultak és a jól teljesítők mentességet kapnak. Az IDF ezért azonnali jogszabály-módosításra szólítja fel a kormányt.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását