Belföld

Még idén megépülhet a légibázis

Még az idén megépülhet a szentesi légimentő bázis, az állomás megépítésére jövő héten írják ki a közbeszerzési pályázatot - számolt be róla az InfoRádiónak Szentes polgármestere.

A légimentő állomás megépítéséhez – az egészségügyi tárca 60 millió forintos támogatásán túl – a helyi önkormányzatok adták össze a hiányzó pénzt.

1
Az Országos Mentőszolgálat Légimentő Kht.-ja jelenleg hat helyen tart fenn légibázist. A miskolci, a debreceni, a budapesti, a balatonfüredi, a sármelléki és a pécsi bázisról jelenleg az ország 60-65 százaléka érhető el 15 percen belül.

A szentesi légibázis megépítése évek óta húzódik, innen a Dél-Alföldön élő nagyjából 1,5 millió embert érné el a helikopteres mentő negyedóra alatt – mondta az InfoRádióban Szirbik Imre, Szentes polgármestere.

Az építéshez az egészségügyi tárca 60 millió forintot biztosít, míg a környező önkormányzatok nagyjából 40 millió forintot adnak össze rá.

Az építésről szóló közbeszerzési kiírás várhatóan jövő héten jelenik meg a Közbeszerzési Értesítőben. A pályáztatás nagyjából 2 hónapot vehet igénybe, és ha nem merülnek fel jogi problémák, akkor augusztus végén megköthető a szerződés.

Szibrik Imre szerint, ha az őszi időjárás mellett haladhat az építkezés, akkor már idén használható lesz a bázis.

Forrás: Inforadio Inforadio

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.