Belföld

Kivételeztek Gyurcsány fiával az érettségin

Kivételeztek az érettségi vizsgán Gyurcsány Ferenc miniszterelnök fiával - állítják a fiú osztálytársának szülei abban a cikkben, ami szerdán került fel a Csepel.info portálra. Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI-nek nyilatkozva visszautasította az állítá

Az internetes lapnak név nélkül nyilatkozó szülők azt mondják: a kormányfő fiával az írásbeli és a szóbeli érettségi vizsgán is kivételeztek.

"A szülők mégsem őt okolják; az iskola szerintük minősíthetetlenül gyenge teljesítménye, valamint az érettségin tapasztalt visszásságok miatt azonban jogorvoslati kérelemmel fordultak a minisztériumhoz" – olvasható a portálon.

A Csepel.info telefonon megkereste az érintett iskolát is, amelynek titkára elmondta: amíg nem zárul le az ügy, nem kívánnak nyilatkozni.

A szülők az általuk vélelmezett visszásságok példájaként említették, hogy Gyurcsány Ferenc fia egy tantárgyból – jogosulatlanul – plusz vizsgaidőt kapott az írásbelin, és különteremben – a felkészítő pedagógussal kettesben – fejezhette be a munkát

Az osztálytársak szülei közölték: kezdeményezték a szóbeli vizsga bizottságánál, hogy jelen lehessenek a szóbelin, amihez azonban szükség volt a gyerekek beleegyezésére.
"Elsőre minden gyerek beleegyezett, hogy három szülő a teremben maradhasson, de az egyik tanár – kifejezetten Gyurcsány fiának – újra feltette a kérdést: biztos, hogy beleegyezel? Erre a fiú már nemet mondott. Ez az egy ellenvélemény természetesen már elég volt ahhoz, hogy ne lehessünk bent" – mondta az egyik szülő a Csepel.info tájékoztatása szerint.

A szülők az iskolát hibáztatják, amely szerintük súlyos szakmai hibákat követett el a diákok tanulmányai alatt: nem végeztek a tananyaggal, többször változtatták az érettségi eredményét, nem tartották be a vizsgadolgozatok megtekintési határidejét.
A Csepel.info kiemeli: amíg a kormányfő fia sikeres érettségi vizsgát tett, addig az osztálytársak többsége megbukott.

Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI-nek a cikkre úgy reagált: a miniszterelnök családja nem kért és nem kapott semmilyen kedvezményt, különleges elbírálást.
Mint hangsúlyozta, a vizsgákon egy, a tantestülettől független külső szakember látja el az érettségi elnökséget, éppen azért, hogy a visszaélésnek még csak a gyanúja se vetülhessen a gyerekekre.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a szülők kérésére folyamatban van egy vizsgálat, amely remélhetőleg minden kérdésre választ ad majd. A miniszterelnök családja is abban érdekelt, hogy minden kérdésre megnyugtató választ kapjanak a diáktársak szülei és a közvélemény is – jelentette ki a kormányszóvivő az MTI-nek.

Az Oktatási Hivatal közlése szerint megkapták a Montessori Alapítványi Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola működésével és az idei érettségi vizsgák lebonyolításával kapcsolatos, három szülő által aláírt beadványt.

Az Oktatási Hivatal a jogszabályi előírásoknak megfelelően a hatáskörébe eső kérdésekben azonnali hatállyal vizsgálatot indított, illetve tekintve, hogy a beadványban szereplő kérdések egy része a fenntartó hatáskörébe tartozik, a kérelmet a fenntartó részére is továbbítja – olvasható a távirati irodához eljuttatott közleményben.
Az Oktatási Hivatal csak a vizsgálat lezárása után tud tájékoztatást adni a kérelemben foglaltakról.

A hivatal a jogszabályi előírásoknak megfelelően a hatáskörébe eső kérdésekben azonnali hatállyal vizsgálatot indított, illetve – tekintve, hogy a beadványban szereplő kérdések egy része a fenntartó hatáskörébe tartozik – a kérelmet a fenntartó részére is továbbítja. A kérelemben foglaltakról csak a vizsgálat lezárása után tudnak tájékoztatást adni – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
    

A budapesti Montessori Alapítványi Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola rágalmaknak nevezte az állításokat, amelyek közlése szerint valótlanok.
    

"A 2008. évi tavaszi érettségi vizsgán elért eredmények a diákok tudását és teljesítményét tükrözik. Az érettségi vizsgán semmiféle törvénysértés nem történt. Ezt a hivatalos dokumentumokon kívül a központilag kijelölt, független érettségi elnök is igazolta mind szóban, mind írásban" – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményükben, amelyet Juhász Edit intézményvezető jegyez.
   

 Leszögezték, hogy az iskola a fenti rágalmak mihamarabbi hivatalos tisztázását várja és kívánja.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.