Tudomány

Sokan akarnak űrhajósok lenni

Több mint kilencezren - egész pontosan 9016-an - jelentkeztek űrhajósnak az Európai Űrügynökség (ESA) felhívására.

Az ügynökség keddi közlése szerint legtöbben Franciaországból (1918), Németországból (1833) és Olaszországból (966) pályáztak. Ausztriából 218-an jelentkeztek.

A pályázók között a férfiak vannak túlnyomó többségben, a nők a jelentkezők 15,9 százalékát alkotják.
Az ESA május 19-én tette közzé űrhajóstoborzó pályázatát. Huszonhét és harminchét év közötti férfiak és nők jelentkezését várták, olyanokét, akik felsőfokú – természettudományi, műszaki vagy orvosi – végzettséggel rendelkeznek, egészségi állapotuk kifogástalan, és legalább angolul beszélnek. A jelentkezési űrlapot on-line kellett kitölteni, mellékelve a repülő orvosi vizsgálat eredményét.

Az első körben ezret választanak ki a pályázók közül, nekik egy kétlépcsős pszichológiai teszten kell túlesniük. Csak nyolcvan-száz jelölt hullhat át a rostán, őket alapos egészségügyi vizsgálatnak vetik alá. Az utolsó válogatásra már csak negyvenen maradnak, velük személyes beszélgetéseket folytatnak majd az ESA képviselői. A kijelölési folyamat jövő tavasszal zárul.

A tényleges kiképzés jövő nyáron indul a szerencsés kiválasztottak számára.

Az ESA jelenleg nyolc kiképzett űrhajóssal rendelkezik, a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) normális üzemeltetéséhez azonban tizenkettőre volna szüksége. Ráadásul egyik-másik űrhajós már túl van az ötvenen, ráférne az "állományra" egy kis fiatalosítás.
Az újak közül az első 2013/14-ben repülhet az ISS-re.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.