2024. május 7. - Gizella

Elektromos egykerekű

A Moto-Unicycle elnevezésű elektromos jármű szabadalmaztatott prototípusa felkerült a Popular Mechanics szakfolyóirat által összeállított, 2008 legjobb nyolc találmánya elnevezésű listára. Az egykerekűnek nevezett szerkezet biztonságos haladását valójában
2008. június 18. szerda 10:40 - Hírextra
A mindössze 19 esztendős Ben Gulak torontói (Kanada) egyetemista találmányának lényege a gép különleges felépítése, s a giroszkóp vezérelte elektronika, majd az azzal szabályzott áramadagolás rendszere és szerkezete, amit a feltaláló társa, Trevor Blackwell dolgozott ki. A prototípus elkészítése 45 ezer dollárjukba került.

Az elektromos meghajtású - egykerekűnek nevezett - járműnek valójában két, szorosan egymás mellé szerelt abroncsos kereke van, melyeket az akkumulátoráról működtetett kis elektromotorok hajtanak meg. A Moto-Unicycle 25 km/órás sebességgel haladhat, s egy feltöltéssel 20 kilométeres távolságot képes megtenni. Utána az akkut az elektromos hálózatról újra fel kell tölteni.

A jármű külső megjelenésében egy kétüléses, az első ülése előtt elvágott motorkerékpár hátsó részére emlékeztet. Leghátul ül a vezető, az első ülés helyén kialakított tokban van az akku, alatta meg a két kis villanymotor. Azok elé szerelték a rövid szarvú kormányt. A műanyag vázat egy nagyon széles kerekekkel készülő Yamaha R1-es motorkerékpár hátsó részéből alakították ki. Az eredeti, széles R1 kerekeknél megkettőzötten is keskenyebb dupla kerék a szerkezet közepe alatt kapott helyet. A villája felső része kanyarban a fordulási irány oldalán kissé megemelkedik, ezáltal a kanyar külső ívére kerülő kerék abroncsa is leérhet, s a talajon fut tovább. Álló helyzetben, vagy, ha meg kell állni, a dupla kerék meggátolja az oldalra billenést.

Hogy előre, vagy hátra se billenhessen meg a jármű, azt egy kis villanymotor forgatta giroszkóp, pörgettyű akadályozza meg. (Amiként az egyszerű kerékpárok oldalra dőlését azok giroszkópként is szolgáló kerekeinek a pörgettyűhatása.) Ha tehát áll a jármű, oldalvást a kettős kereke, előre-hátra meg a giroszkópja tartja függőleges helyzetben. Ám, ha előredől a motoros, a giroszkóp (az orrabukás megakadályozására) áramot ad elektronikus érzékelőjével a kerékhajtó motoroknak, mire a jármű elindul, és a haladási lendülete egyensúlyozza a vezető teste előredőlt részének az egyensúlyt bontó hatását. Fékezéskor viszont a vezető kissé hátradől, mire a giroszkóp vezérelte áramcsökkentés fékezi a monociklit, hogy megtartsa annak az egyensúlyi helyzetét.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását