Öngyilkosok, de nem azért

– Nem hagyott nyugodni a jobboldali politikus ezirányú híresztelése, és úgy gondoltam, hogy a nagyobb nyilvánosság előtt kell ennek a hírnek a hátterét megismerni – mondta a képviselőnő a Hírextra.hu-nak.

Éppen ezért volt megnyugtató, hogy az államtitkár asszony szerint Mikola István ezirányú megállapítása nem áll meg egy az egyben. 2003-tól visszamenőleg megvizsgálták a haláleseteket, mivel a durva megjegyzést nem hagyhatták szó nélkül. A fekvőbetegek közül – évente átlagosan – 4-8, a járóbetegek közül 3-5 beteg halt meg elbocsátásuk után. Ez az arány OPNI megszüntetése után sem változott. Tehát a halálesetek között így nincs összefüggés. Perjési Klára szerint azt kellett volna vizsgálni, hogy az átszervezést végrehajtók mit tettek azért, hogy a betegek érdekét óvják. Lehet bármilyen jó a döntés, ha rosszul hajtják azt végre csak baj lehet belőle.

Volt már próbálkozás

Nem az első eset, hogy ilyen átszervezésre kerül sor – folytatta. Emlékszem két évtizeddel ezelőtt Csehák Judit, akkor egészségügyi miniszter megpróbálkozott egy kórház-centrikus átalakítással. A mostani időszakhoz hasonlóan akkor is az volt a cél, hogy a zsebbe dugdosós, boríték-tologatós orvosi rendelések időszaka egyszer és mindenkorra megszűnjön. Az elképzelések a hatékonyság növelésére vonatkoztak, de különböző okok miatt a múlt ködébe veszett az egész.

Most mit lehetne tenni a helyzet javításáért?

Tizenkét évig voltam Országos Egészségbiztosítási Pénztár ellenőrző főorvosa, ráadásul 1998-tól 2002-ig Igazságügyi Szakértői megbízásokat is elláttam. Így pontos rálátásom nyílt az egészségügy mindennapi helyzetére. Sajnos a lobbi érdekek már ebben az időben is erősen érvényesültek, így hiába akartak valahol egy ésszerű leépítést vagy átalakítást végrehajtani, ha volt erősebb hang a környéken, akkor az egészből nem lett semmi.

Most is hasonló a helyzet például a krónikus és az aktív ágyak esetében. A jelenlegi rendszerben is többszáz-milliárd forint lehetőség van az ésszerű átcsoportosításra, de senki nem él vele. A pszichiátriai betegek jelentős része most egy helyszín helyett szétszórva, különböző kórházakban tölti életét. Sajnos jelentős részüknek egyáltalán nincs szükségük orvosi ellátásra, de állapotuk miatt mégsem engedhetők haza. A pénztáraknak viszont úgy kell értük fizetni mintha egészségügyi ellátásra szoruló betegek lennének. Így olyan költségek után is jár forint, amelyek a valóságban nem jelentkeznek. Amennyiben ezek az aktív ágyak más kategóriába kerülnének, jelentősen csökkenne az ide folyó összegek aránya.

Sajnos ma a kifizetési arány erősen elcsúszott az igények oldalára, és én például ezért nem szavaztam meg legutóbb a pénztárak visszavonásával kapcsolatos javaslatot.

Ön szerint jó volt az a törvényjavaslat?

Úgy gondolom egy koraszülöttet „öltünk” meg azelőtt, hogy egyáltalán az első lélegzetvételt megengedtük volna neki. Kivettük az inkubátorból és ledobtuk a Taigetoszról, hogy ne is lássuk többet.

Komolyra fordítva a szót, úgy gondolom, hogy ez a törvény rendbe hozhatott volna sok mindent. Az egészségügyben már több mint egy évtizede jelen van a magánszektor. A kiegészítő eszközök jelentős része ma már csak a piacról szerezhető be, ahol ennek megfelelően erős verseny alakult ki. Úgy gondolom, hogy 49% erejéig nyugodtan részt vehetnének a biztosítókban a vállalkozások is. Az igazgatás lehetne a kezükben, a felügyelő bizottságokat meg alkothatnák az állam képviselői. A 21. század tudását kellene bevinni ebbe a szférába, hogy hatékonyabb legyen a gyógyítás mechanizmusa. Talán a betegek gondolkodásmódja is átalakulna valamelyest.

A pénztártörvény visszavonása nem oldja meg a problémát. 2006-ig öt olyan törvényt fogadtunk el, amely az egészségügy átalakításával foglalkozik, és ez utolsó csak a hab volt a tortán. Az ezt megelőzőek életben vannak, így a folyamat zajlik, de sokkal nehezebb, és lassabb lesz, mint a pénztárak elindulása után lett volna.

MIRŐL IS VAN SZÓ?

A minisztérium Horváth Ágnes miniszterrel az élen erővel próbált átnyomni egy elképzelést az országon, amelyet már hosszú évek óta nem tudtak megtenni. Úgy gondolták, hogyha mindenen és mindenkin átgázolva megpróbálják a javaslatukat átverekedni az országon, akkor az eredmények majd magukért beszélnek. Azonban a magyarok nem fogadták el ezt a hozzáállást. Az ellenzék rögtön lecsapott az erőszakra, és rögtön erőszakkal válaszolt. A lakosságot a törvény ellen hangolták, és kihasználták a minisztérium kompromisszum képtelenségét. Talán, ha Horváth Ágnes egy picit lassít, és hajlandó néhány véleményt meghallgatni az egész történet nem így ér véget!

Az alábbiakban megpróbáljuk összefoglalni az egészségbiztosítási pénztárral kapcsolatos törvény lényegét. Ebben az Egészségügyi Minisztérium volt a „segítségünkre”:
@@
„Az egészségbiztosítási reform lényege két elemből áll: egyrészt választási szabadságot biztosítunk az embereknek, másrészt a társadalombiztosítás működtetését egymással versenyző pénztárakra bízzuk úgy, hogy a létrejövő pénztárakban a magánbefektetők érdemi szerephez jutnak.

Mi is azt gondoljuk, hogy a reform során eddig megtett lépések önmagukban nem elégségesek a cél eléréséhez. Sose mondtuk ennek ellenkezőjét. Mindig azt hangsúlyoztuk, hogy a vizitdíj bevezetése vagy a kórházi ellátórendszer ésszerűsítése szükséges, de nem elégséges feltétele a hatékonyabb, igazságosabb és jobb minőséget nyújtó ellátórendszer kialakításának. Mindig azt mondtuk, hogy a biztosítási rendszer reformjára éppen azért van szükség, hogy a rendszer lényegi működését is átalakítsuk és az eddig elért eredményeket megőrizhessük.

Olyan egészségügyi rendszerre van szükség, amelyben nem önmagában az egészségügyi dolgozók egyéni áldozatvállalása garantálja a folyamatosan javuló minőséget, hanem a rendszer működési elve. Meggyőződésünk szerint ilyen elv a verseny és a szolidaritás, amely együttesen érvényesülve kényszeríti ki minden intézményből a betegbarát szemléletet, a jobb minőséget és a hálapénz megszűnését.

A felmérések azt bizonyítják, hogy a vizitdíj és a napidíj bevezetése óta eltelt időszakban valamelyest csökkent a hálapénz. (Egyes felmérések szerint a háziorvosoknál, más kutatás szerint a kórházakban, de valamennyi azt igazolja, hogy a vizitdíj és a napidíj bevezetésének ezen a területen is van kedvező hatása.)

A pénztárakat nem csak jogi eszközökkel kell eltiltani attól, hogy a biztosítottak között válogassanak, hanem gazdaságilag is ellenérdekelté kell tenni őket ebben.

A fejkvóta rendszernek nem célja „előre leképezni az egyéni kockázatot”. Semmilyen társadalombiztosítási rendszerben nem lehet elérni azt, hogy minden személy egyéni kockázat figyelembe legyen véve, hiszen ebben az esetben a társadalombiztosítás egyik alapelve sérül. A lényegi feladat az, hogy a hátrányos kockázatú személyek ne eshessenek ki a rendszerből, mindenki megkapja a szükséges ellátást, illetve a szűkebb csoportos kockázat.

Az ésszerű kapacitás gazdálkodás Euróban mindenütt, így Magyarországon is szűkíti a szolgáltatók versenyének lehetőségét. A versenyt nem lehet kizárólag a szolgáltatói versenyre hagyni, hanem a finanszírozók, a pénztárak versenyét is ki kell alakítani.

Bizonyára lesznek olyan területek az országban, ahol a kevés egészségügyi szolgáltató miatt a verseny mérsékeltebben érvényesül. Ebből azonban két dolog biztosan nem következik: 1) hogy ha egyáltalán nem lenne verseny, akkor ezeken a területeken jobb lenne az ellátás, 2) hogy akkor ott se legyen verseny, ahol viszont több szolgáltató működik.”

(Részlet a minisztérium közleményéből, amelyet a köztársasági elnök reagálására adtak ki.)