Sport
A Kozmann, Kolonics duó is pekingi induló
Kozmann György, Kolonics György kenus duó is biztosította a helyét a pekingi játékokon induló magyar kajak-kenu csapatban, ugyanis második lett C-2 500 m-en a szegedi Mol Világkupán, amely a hazai indulók számára egyben olimpiai válogató is.
A klasszis kettősnek – mint a tavalyi vb győztesének – ebben a számban védettséget adott Angyal Zoltán szövetségi kapitány, nevezetesen, hogy ha a Vk-n az első két hely valamelyikén végez és megelőzi a másik magyar indulót, nem kell tovább válogatóznia. Nos, Kolonicsék másodikként értek a célba, a hazai rivális Sáfrán-testvérek, Mihály és Mátyás pedig mögöttük végeztek, így előbbi kettős már olimpiai induló.
A Vk jelenti az első fordulót az ötkarikás válogatók sorában, a második körre június végén kerül sor. A mostani versenyről csak a védettséget élvező három vb-címvédő egység harcolhatta ki a pekingi csapattagságot.
Forrás: MTI