2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Kormány az alkoholizmus ellen

A francia kormány elhatározta, hogy újabb intézkedésekkel lép fel az alkoholizmus ellen. Nem fél szembeszállni sem a hagyománnyal, sem a bortermelők, diszkótulajdonosok és általában a vendéglátószektor erős lobbijával.
2008. június 5. csütörtök 08:46 - Hírextra
Legutóbbi intézkedési terve a "happy hour" - a bárokban és diszkókban a nap bizonyos óráiban kedvezményes áron adott italok - betiltása. Fontolgatja azt is, hogy megtiltsa a diszkókban az üveges italok árusítását.

Ezeknek a szektoroknak a vállalkozói levelet kaptak a drog és az alkohol elleni harc minisztériumközi missziójától, amelyben elmagyarázták, hogy az eddigi megelőző és nevelési módszerek nem voltak elégségesek az alkoholizmus növekedésének megállítására és az ebből eredő halálos balesetek csökkentésére.

A diszkótulajdonosok szövetségének elnöke a francia sajtónak elmondta: nem látja, hogy e rendelkezések miként csökkenthetnék az alkoholizmust, és elpanaszolta, hogy a tavaly januárban életbe lépett, zárt helyiségeket érintő dohányzási tilalom is részben okozója annak, hogy forgalmuk 25 százalékkal csökkent.

A szektor úgy érzi: a kormány különösen sújtja őket, mivel egy olyan rendeletet is tervez hozni, amely kötelezi azokat az éjszakai szórakozóhelyeket, amelyek szeszes italokat is szolgálnak fel, hogy szerelkezzenek fel egy új típusú elektronikus alkoholszintmérővel. Készek ugyan együttműködni, de ezeknek a készülékeknek az árát, a 2500-3000 eurót túlzottnak tartja.

A közlekedési balesetek áldozatainak és hozzátartozóinak egyesületei természetesen helyeslik a terveket.

A sebességet mérő radarok ezreinek felállítása négy évvel ezelőtt, valamint a szondás ellenőrzések számának emelése jelentősen csökkentette a baleseteket, de az utóbbi időben hatásuk gyengült és a szerencsétlenségek száma újra növekszik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását