2024. május 7. - Gizella

A kiemelkedés kulcsa Sólyom szerint

Mindenfajta kiemelkedés kulcsa a színvonalas oktatás - mondta Sólyom László köztársasági elnök szerdán, miután részt vett a "Térségi cigány programok és perspektívák" című fórumon Pécsett.
2008. június 5. csütörtök 07:40 - Hírextra

A köztársasági elnök a Duna-Dráva Nemzeti Parkban tett látogatása második napján érkezett a pécsi Gandhi Közalapítványi Gimnáziumba. (Ez az ország egyetlen, kimondottan cigány tanulók számára létrehozott gimnáziuma).

A Gandhi gimnázium számomra mindig is példaképe volt a "cigányügy" sikeres kezelésének - mondta az államfő. Ez olyan gimnázium, ami valóban roma értelmiséget képez - tette hozzá Sólyom László, hangsúlyozva: "mindenfajta kiemelkedés kulcsa a színvonalas oktatás".

Mint mondta, örömmel látja, hogy a Dél-Dunántúlon sok cigányszervezet működik és ténylegesen munkához segítik a rászorulókat.

Az államfő újból kiemelte: a mostani szociális jogszabályrendszer nem működik. Azonban a fórumon felhívták a figyelmét arra, hogy nem szabad ezt úgy beállítani, mintha csak a cigányok problémájáról lenne szó, mintha csak romák élnének segélyből - jelezte.

Rámutatott arra, súlyos probléma az Ormánságban, hogy nincs megfelelő közlekedés, ami szavai szerint önmagában is "gettósodás".

A fórumon részt vett Kállai Ernő kisebbségi ombudsman is.
Sólyom László a nemzeti parkban tett látogatás utolsó napján, csütörtökön elutazik a Bátaapáti Nemzeti Radioaktív Hulladéktároló létesítményéhez, Gemenc-Keselyűsön pedig megtekinti az ott folyó erdőgazdálkodást.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását