Külföld
Szigorított határellenőrzések
A labdarúgó Eb idején Hegyeshalomnál és Fertődnél magyar területen folytat szúrópróbaszerű határforgalmi ellenőrzést az osztrák rendőrség ugyanolyan jogkörrel, mintha Ausztriában járna el - mondta Kövér András ezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-fő
Az eseményen az osztrák és a magyar rendőrség képviselői ismertették a június 7-én kezdődő labdarúgó Eb miatt július 2-ig visszaállított határellenőrzés részleteit.
Nem lesznek sorompók a nagyobb átkelőkön, egyebek között Hegyeshalomnál – közölte Robert Galler alezredes, a Burgenland tartományi csendőrparancsnokság Eb-ügyekben megbízott sajtóreferense.
Borsa Csaba őrnagy, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság osztályvezetőjének tájékoztatása szerint a hegyeshalmi közúti átkelőhöz érkező járművek vezetőinek jelentős forgalomlassításra kell számítaniuk. Harminc kilométeres óránkénti sebességgel gurulhatnak be az átkelőhöz, ahol négy sávot alakítottak ki. A két szélső sávba intik az osztrák rendőrök azokat a járműveket, amelyeket ellenőrizni akarnak.
Az őrnagy hangsúlyozta: az uniós polgároknak érvényes úti okmánnyal, útlevéllel vagy személyi igazolvánnyal kell rendelkezniük. A nem uniós, úgynevezett harmadik országból érkező állampolgároknak az érvényes úti okmányokon kívül tartózkodási engedélyt, illetve vízumot kell felmutatniuk és megfelelő anyagi fedezetet igazolniuk.
Az ellenőrzéseket az osztrák rendőrség végzi közúton és vasúton egyaránt. A magyar rendőrök segítik munkájukat a közrend és a közbiztonság fenntartásáért.
A zöldhatáron tilos az átlépés július 2-ig, ahol szintén lesz közös osztrák-magyar járőrözés.
A kisebb határátkelőkön a nyitvatartási időn túl sorompók jelzik, hogy az átkelő zárva van. A nyitvatartási idők ugyanis "visszaállnak" az említett időszakban, mivel a régi határforgalmi egyezmények válnak hatályossá július 2-ig. Ennek értelmében a turisztikai célú átkelőket, egyebek között a fertőrákos-szentmargitbányait és az ágfalva-schattendorfit az érintett időszakban csak magyar és osztrák állampolgárok használhatják.
Robert Galler közölte: dugókra lehet számítani, de igyekeznek minél gyorsabban, rugalmasabban, megnövelt létszámmal ellátni az ellenőrzési teendőket. A július 2-ig visszaállított határforgalmi ellenőrzés célja a biztonság garantálása, az erőszakos cselekmények megakadályozása – hangoztatta az alezredes.
Balogh Dénes, a bécsi magyar nagykövetség sajtóattaséja közölte: a magyar Külügyminisztérium és a nagykövetség honlapján részletes tájékoztató olvasható a határátlépéssel kapcsolatos tudnivalókról.