Belföld

M43: aláírják a szerződéseket

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata örömmel tájékoztat arról, hogy június 3-án, ünnepélyes keretek között aláírásra kerültek a kivitelezői szerződések az M43 autópálya fejlesztésére.

Az M43 Szegedtől észak-nyugatra ágazik ki az M5 autópályából, majd innen indul keleti irányba. Néhány kilométer után eléri a 47. számú főutat, keresztezi az algyői olajmezőt és egy új Tisza-hídon szeli át a folyót. Maroslelét és Makót északról elkerülve halad majdan Románia felé.

Az infrastruktúra fejlesztésével Szeged és térsége – az országban egyedülálló módon – 6 év alatt két autópályát könyvelhet el magának.

Az új autópálya elkészültével Szeged és Csongrád megye tovább tudja növelni tőkevonzó képességét, valamint a csökkenő tranzitforgalom eredményeként élhetőbbé és biztonságosabbá válik Szeged és a határig húzódó települések lakosságának életkörülménye.

Kivitelezés:

1. szakasz: 5. sz. főút – 47. sz. főút között

43 Szeged-Makó Konzorcium
Konzorcium vezető tagja: SWIETELSKY Baugesellschaft m.b.H.
Konzorcium tagja: KE-VÍZ 21 Zrt.

2. szakasz: 47. sz. főút – 4413. j. ök. út között, benne a Tisza-híddal

TISZA M43 Konzorcium
Konzorciumvezető: SEDESA OBRAS Y SERVICIOS, S.A.
Konzorcium tagja: HÍDÉPÍTŐ Zrt., "SZEVIÉP" Szerkezet- és Vízépítő Zrt.

3. 4413. j. ök. út – 4415. j. ök. út között

MAROSLELE 43 KONZORCIUM
Konzorciumvezető: EuroAszfalt Építőanyag-előállító és Kereskedelmi Kft.
Konzorcium tagja: Magyar Aszfalt Kft., Kelet-Út Építőipari, Beruházó és Szállítmányozó Kft., KÖZGÉP Építő-és Fémszerkezetgyártó Zrt.

4. főúti visszakötés a 43. sz. főútra

Doprastav a.s.

Forrás: MTI-OTS

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.