2024. május 9. - Gergely

Vádat emeltek a bíróra támadó férfi ellen

Többek között életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség annak a férfinak az ügyében, aki még januárban egy fémvázas székkel bántalmazott két bírát és egy ügyvédet a Pest Megyei Bíróságon - közölte a főügyés
2008. május 27. kedd 11:39 - Hírextra
A vádiratot hétfőn nyújtották be a Fővárosi Bíróságnak. A férfit kétrendbeli életveszélyt okozó testi sértés kísérletével, súlyos testi sértés kísérletével, kétrendbeli hivatalos személy elleni erőszak bűntettével, és egyrendbeli közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolják - olvasható a közleményben.

A vádlott a nyomozás során előbb előzetes letartóztatásban volt, majd - az elmeállapotára figyelemmel - március 13-tól ideiglenes kényszergyógykezelés alatt áll. A főügyészség a kényszerintézkedés fenntartását indítványozta a bíróságnak.

Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke január 8-án közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy bírákat és egy ügyvédet bántalmazott egy polgári peres tárgyaláson az ügyfél a Pest Megyei Bíróságon. A férfit még aznap őrizetbe vették.

Lomnici Zoltán tájékoztatása alapján a férfi előzmények nélkül, váratlanul felkapott egy fémlábú széket és azzal nagy erővel a tanácselnök felé sújtott. A mellette ülő bíró megpróbálta félretolni a széket - ő az, aki a kezén zúzódásos sérülést szenvedett - és sikerült elérnie, hogy a támadó nem tudta fejen ütni a tanácselnököt. Azonban így is ütés érte a nőt, aki nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Ezt követően az ügyvédnő próbálta meg a további támadást megakadályozni, mire az ügyfele fejen ütötte. Ennek következtében az ügyvéd fejbőre felrepedt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását