2024. május 8. - Mihály

Bajor sofőrjének gyilkosa rendőrkézen?

Megtalálták Bajor Imre sofőrjének gyilkosát, és elfogták egy Molotov-koktéllal elkövetett robbantás felbujtóját - jelentette be a budapesti főkapitány bűnügyi helyettese a sikeres felderítésekről tartott hétfői sajtótájékoztatóján.
2008. május 26. hétfő 14:34 - Hírextra
Bodnár Zsolt ezredes az első nyomozásról szólva megemlítette, hogy az áldozat nemcsak Bajor Imre, hanem más közismert személyek gépkocsivezetőjeként is ismertté vált.

A 60 éves férfi május 16-án, a VII. kerületi Klauzál utcában gyilkolták meg.

Bodnár Zsolt közölte, hogy néhány nappal később elfogtak egy román állampolgárt, aki beismerő vallomásában elmondta, hogy vagyontárgyakat szeretett volna megszerezni, ezt a sértett észrevette, ellenállt, s ő dulakodás közben ölte meg a férfit.

Bodnár Zsolt a sajtótájékoztatón azt is közölte, hogy április második felében, a XIII. kerületben elkövetett támadás ügyében is sikerrel jártak. Akkor egy autó alá dobtak Molotov-koktélt - emlékeztetett.

A szervezett bűnözés elleni osztály megállapította a felbujtó személyét, egy 40 éves budapesti férfit, akit a múlt csütörtökön el is fogtak - közölte.

A felbujtó beismerte, hogy üzleti követelése volt a sértettel szemben, ezt akarta érvényesíteni. Ilyen módon jutottak magának az elkövetőnek a nyomára, aki ellen már régóta volt eljárás, többek között lőfegyverrel való visszaélés miatt is. Nála egyebek között géppisztolyt is találtak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását