2024. április 18. - Andrea, Ilma

Nagy vihart kavart Orbán kijelentése

Nagy vihart kavart a nap folyamán Orbán Viktornak az Index hírportál által idézett, közelmúltban szűk körben tett kijelentése, miszerint kormányra kerülésük esetén nem hagyományos kormányzás lesz, és sokaknak sok minden fog fájni. Az Index szerint Orbán
2008. május 23. péntek 07:22 - Hírextra

Varga Mihály Fidesz-alelnök ez utóbbival kapcsolatban az MTI-nek azt mondta: készül a Fidesz gazdasági programja, a jelenlegi tervekben nem szerepel a nagyberuházások leállítása.

Az Index hírportál szerint Orbán Viktor néhány hete egy zártkörű, Kéri László politológus által szervezett szemináriumon arról beszélt, hogy a Fidesz hatalomra jutása után nem hagyományos kormányzás lesz, hiszen - a Fidesz-elnök szavai szerint - sokaknak sok minden fog fájni; a politikus a nagy állami beruházások leállítását is tervezi.

A pártelnök úgy tervezi, hogy 2010-től két évig "nem hagyományos kormányzás" lesz. "Sokaknak sok minden fog fájni" - idézte az Index Orbán Viktort, aki a beszélgetésen az is elárulta, hogy a költségvetést megbillentő nagy állami beruházásokat le fogja állíttatni. A 4-es metró és az autópálya-építések kifizetéseinek befagyasztását konkrétan is említette.

Az akkor elhangzott indoklás szerint erre azért lesz szükség, mert a nem túl rózsás gazdasági helyzetben lévő országnak szabad források kellenek, ezek a beruházások pedig túl sok pénzt visznek el.

Az Index emlékeztetett arra, hogy a tervezett gazdaságpolitikai intézkedésekről fideszes politikusok nem nagyon szoktak beszélni, az Erős Magyarország című programfüzetben sincs sok konkrét vállalás.

Varga Mihály, a Fidesz alelnöke, a Orbán kormány volt pénzügyminisztere az MTI érdeklődésére azt mondta: Orbán Viktor elképzelését nem ismeri.

Közölte: a Fidesz gazdasági programja készül, több műhely is dolgozik ezen, sokféle ötletet megvitatnak. Hozzátette: az Index által közöltek nem szerepelnek ezekben a tervekben, így nem szerepel a nagyberuházások leállítása sem.

"A Fidesz programkészítésében eddig született dokumentumokban nincs ilyen javaslat" - fogalmazott, majd kérdésre válaszolva - hogy a beszélgetések során felmerül-e ilyen elképzelés - a Fidesz alelnöke azt mondta: "sok emberrel beszélgetek, sok mindenről".

Arra a kérdésre, hogy a Fidesz kormányra kerülése esetén tervez-e megszorításokat, Varga Mihály azt mondta: a Fidesz nem tervez ilyet, hanem több munkahelyet, több beruházást tervez. A szociális kiadásokkal kapcsolatos elképzelésekről azt mondta: ezt szakemberekre kell bízni. A mostani rendszer nem tökéletes, vannak olyan kifizetések, amelyek nem eléggé hatékonyak. Ezeket át kell gondolni - tette hozzá.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Csermanek János
2008. június 7. 20:14
Helyes elFtársak! Kövezzük meg Teklát!
Tekla amúgy is hamis, mer aztat jelenti "műgyöngy-sor", mesterséges gyöngysor.
Itten mocskolódni csak is nekünk szabad! És punktum! Nincs helye ellenvetésnek.
"Ez a harc lesz a végsőőőőőőőőőőő!!!" ;)
Szifo
2008. június 7. 19:56
Teklának összes hozzászólását törölni kellene, mert mocskolódó, közönséges stílusa nem illik a kulturált hangú vélemények közé.
Kohn Roth Béla Manó
2008. június 7. 05:35
Kedvellek Gazdász! Tarcsunk össze. Mindig mi maradunk fölül, tudod! ;)
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását