2024. április 18. - Andrea, Ilma

Rendhagyó lesz a döntő

Pünkösd hétfőn Debrecenben kerül sor a salakmotorosok csapat Magyar Kupa-döntőjére, melyen öt gárda vesz részt, így a szokásoktól eltérően négy helyett futamonként öt pilóta küzd meg egymással.
2008. május 7. szerda 14:50 - Hírextra

A fináléban a hazai címvédő Simon (and) Wolf SC, illetve a Hajdú Speedway Club, a Speedway Miskolc, a Gyulai Speedway Club és a Duna-House-Luigi Team áll rajthoz három-három versenyzővel.

Az esemény sajtótájékoztatóján a rendező egyesület klubmenedzsere, Baráth Norbert elmondta, az öt alakulat közel azonos erőt képvisel. Ugyanakkor jelezte, hogy a többek között Ferjan Matejjel és Tihanyi Sándorral felálló címvédő számára csak az első helyet tartja elfogadható eredménynek. A többi gárda is kiváló motorosokat vonultat fel: a tavalyi ezüstérmes Hajdú Speedway Club két lengyel versenyzővel, Pawel Miesiaccal és Rafal Trojanowskival erősített, míg a gyulaiaknál a négyszeres magyar bajnok Nagy Róbert, a miskolciaknál pedig a kiváló formában lévő Szatmári László a húzóember. Az idén életre hívott Duna House-Luigi Team a lengyel Maciej Kuciapa és a szlovén Izak Santej tudásában reménykedhet.

A csapatversenyt követően a viadal legjobb öt versenyzője újra megküzd egymással a közelmúltban elhunyt debreceni sportvezető emlékére életre hívott Simon Miklós-emlékfutamban.

A versenyeken túl további programokkal várják a szervezők a közönséget, akik egy "retró-futam" keretein belül újra láthatják a közelmúlt sztárjait, így többek között Adorján Zoltánt. Az eseményre a 14 éven aluli gyerekek ingyen mehetnek be.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását