Belföld
A kormány közelebb akar kerülni a civilekhez
A hatékonyabb munka érdekében a kormányzat közelebb kíván kerülni a szakmai és civil szervezetekhez, ennek érdekében hozták létre a Miniszterelnöki Hivatalban a Társadalmi Párbeszéd Koordinációs Irodát - erről Nemoda István kormány-főtanácsadó, az iroda v
Hatékony párbeszéd csak kormányoldali akarattal nem tud megvalósulni, ahhoz "kétoldalú mozgás kell" – hangsúlyozta Nemoda István a civilek országos fórumán.
Elmondta, hogy a társadalmi párbeszéd alapelve az egyenrangúság, a függetlenség, az egyenlőség, a képviseleti és testületi jelleg, valamint a nyitottság és a nyilvánosság.
Nemoda István ugyanakkor szólt arról, hogy a civil oldalon gyenge pont a legitimitás, a reprezentativitás, vagyis a felhatalmazás a tárgyalásra és megállapodások megkötésére. A szakminisztériumok ezért az elmúlt időszakban a szakmai szervezetekre szűkítették le az egyeztetést – fűzte hozzá.
Ujhelyi István, az önkormányzati minisztérium leköszönő államtitkára emlékeztetett arra: a kormány a múlt év nyarán határozatot fogadott el, amelyben a civil kapcsolatok fejlesztése érdekében vállalta, hogy minden minisztérium elkészíti a civil szervezetekkel való együttműködésre vonatkozó stratégiáját.
Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke a Civil Fórum által szervezett tanácskozáson arról beszélt: a szakszervezeti mozgalom beépült az intézményrendszerbe, ugyanakkor az ehhez szükséges belső szervezeti erő "nem túl erős". A szakszervezetek számára ez kihívás, ezen a területen erősíteni kell, hogy a meglévő feladatoknak eleget tudjanak tenni és ne veszíthessenek a pozícióikból – mondta.
Forrás: MTI